Egészség

Óriási az érdeklődés, mégsem vesz le több mintát az egyetlen koronavírust tesztelő magánlabor

Másfél hét alatt több mint négyszáz minta közt több pozitívat is talált az a magánlabor, amely most bezárta a mintavételi helyeit. A kiszállás továbbra is működik.
Bezárták a magánlabort

Másfél héten át foglalkozott koronavírus-teszteléssel a MikroMikoMed nevű magánlabor, ez alatt az idő alatt több mint négyszáz embert teszteltek három helyszínen: Budapesten, Martonvásáron és Balatonfüreden. Olyan sokan keresték fel őket, hogy több héttel későbbre tudtak csak időpontot adni az érdeklődőknek. A budapesti mintavételi helyszínt, a Budagyöngye bevásárlóközpontot azonban váratlanul fel kellett számolniuk, ugyanis több látogatói panasz is érkezett a jelenlétük miatt. A cég átmeneti megoldásként egy utcán elhelyezett konténerbe költöztette a mintavételi helyet, amelyről szerintük negatív hangvételű írás jelent meg a sajtóban. Azt mondják, nem szeretnének támadási felületet adni, ezért inkább megszüntetik a lakossági mintavételeket (kérésre azonban továbbra is házhoz mennek).

Ujhelyi Eszter biológus, immunológus, a MikroMikoMed laboratóriumának munkatársa tizenkilenc éven át dolgozott a Szent László Kórház laborvezetőjeként. Azt mondja, megvan a kellő mértékű tapasztalata és tudása a mostani munkához, de úgy érzi, érdemtelenül kritizálták őket.

„Kemény munkával megszerveztük, hogy magánúton is lehessen koronavírus-tesztet csináltatnia annak, aki szeretne. Laboratóriumainkban bárki, bármikor kérhette a vírusra való szűrést, amelynek eredményét egy napon belül megkapta. Ezt rajtunk kívül más nem csinálta az országban. Ezt a szűrést fejeztük most be egy rossz szájízű cikk miatt, amely a konténeres megoldásunkról írt, miután kitettek minket a Budagyöngyéből. Pedig a kritizált konténert csak átmeneti megoldásnak szántuk, amíg nem találunk másik helyet, ahová eljöhetnek a jelentkezők, és levehetjük a mintát.”

A 444.hu megkeresésére a MikroMikoMed elmondta, hogy a mintavételt a Mundi Medical Bt. végzi a laborvizsgálatokhoz. Mundi András, a Mundi Medical Bt. ügyvezetője az oldalnak így nyilatkozott: „Az eredetileg meghirdetett helyszínen, a Budagyöngye bevásárlóközpontban lévő rendelőnkben egy éve végzünk vérvételi, mintavételi tevékenységet. A bevásárlóközpont megtiltotta a koronavírus tesztek elvégzéséhez szükséges mintavételt.” Hozzátette: a külső helyszínt az evangélikus egyház szívességből biztosította nekik.

A cikk megjelenésének másnapján, március 20-án már le is állították a munkát – mindhárom helyszínen. Azokat sem fogadják, akiknek már egyeztetett időpontjuk volt. „Pedig óriási igény van a dologra. Annyian jelentkeztek, hogy már előre egy héttel sem volt időpont. Közel négyszáz tesztet végeztünk el, és több pozitív mintát is találtunk…”

És hogy pontosan hogyan is történik ez? Két speciális pálca kell, ezek segítségével az orrból és a garatból történik a mintavétel. Ezután a pálcák transzportfolyadékba kerülnek a vizsgálathoz.

Információink szerint a korábbi árak így alakultak egy magánúton végzett teszt esetében:

Mintavétel 3.000 Ft

Vizsgálat: 28.000 Ft

Kiszállás: 15.000 Ft

A bezárás ellenére egy mobil csapat tovább működik. „Viszont a korábbi eljárással szemben, amikor akár egy-két mintáért is kiszálltak, most legalább négy mintavételt kell kérni egy helyszínről ahhoz, hogy kimenjenek. Máshogy nem bírnák” – teszi hozzá Ujhelyi Eszter.

Vagyis a labor tovább működik, csak más mintákkal. „Ma már csak elemzünk, de így is tele vagyunk munkával, alig győzzük. Ez nem egy nyolcórás műszak, még hétvégén is dolgozunk. Napi ötven-hatvan mintánál többet nem lehet feldolgozni, de abban a pillanatban, hogy automatizálni tudjuk az izolálást, ez fel fog menni százig.”

Olvass többet a koronavírusról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top