Egészség

Kiengedték a kórházból a brit miniszterelnököt

Javult az állapota, otthon gyógyulhat.

Boris Johnson brit miniszterelnök már otthonában gyógyulhat – közölte vasárnap délután a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivőjének rövid nyilatkozata szerint Johnson – aki az új koronavírus okozta betegsége miatt szorult kórházi kezelésre – állapota javult, ezért a londoni St. Thomas kórházból Chequersbe, a brit miniszterelnökök vidéki pihenőhelyére mehetett.

Az 55 éves Johnsont egy hete, múlt vasárnap vitték be, miután megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal, és bár tíz napot töltött elkülönítésben Downing Street-i rezidenciáján, betegségének egyes tünetei nem múltak.   

Hétfőn már átkerült az intenzív osztályára, miután állapota romlott, bár hangsúlyozták, hogy a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorult lélegeztetőgépre. 

Johnson orvosi stábjának tanácsára nem áll azonnal ismét munkába, egyelőre lábadozik.  Addig is név szerint köszönetet mondott több orvosnak és ápolónak, akik részt vettek gyógykezelésében, de külön kiemelt egy új-zélandi és egy portugál ápolónőt, akik elmondása szerint 48 órát töltöttek folyamatosan betegágya mellett intenzív kezelésének idején. A brit miniszterelnök megfogalmazása szerint e 48 óra alatt „a dolog bármelyik irányban eldőlhetett volna”. „Az, hogy a szervezetem végül elég oxigénhez jutott, csak annak köszönhető, hogy ők az éjszaka minden másodpercében figyeltek, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat” – mondta vasárnapi videóüzenetében. Hozzátette: kétség sem fér hozzá, hogy a gyógykezelését végző orvosok és ápolók az életét mentették meg.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése