Egészség

101 éves brit férfi gyógyult ki a koronavírusból

Bizonyíték: az életkor nem lehet akadály a felépülésben.

Mindenhol azt halljuk, hogy a 65 év feletti korosztály a legveszélyeztetettebb a vírus szempontjából. Ez így is van, de azért akadnak kivételek – ilyen például Keith Watson. Hogy ki is ő? A legidősebb brit, aki kilábalt a betegségből. Az idősek otthonában élő férfi elesett, és azonnal meg kellett műteni. Így került az Alexandra kórházba (Redditch, Worcestershire). A sikeres operációt követően azonban elkezdtek nála mutatkozni a koronavírus tünetei. A pozitív teszt után a férfi a kórházban maradt, ahol az orvosok és ápolók gondviselésének köszönhetően két hét alatt felépült a betegségből – írja az Unilad.co.uk.

A kórház egy szívmelengető fotót posztolt a facebook-on a gyógyultról az ápolók gyűrűjében – az alábbi képaláírással: „Ő Keith, egy 101 éves férfi. Miután leküzdötte a koronavírust, gyógyultnak nyilvánítva bocsátottuk otthonába. Köszönet az Alexandra Kórház 12-es kórtermében dolgozóknak, hogy az elmúlt két hétben ilyen nagyszerűen viselték gondját.

Forrás: Unilad

Forrás: Unilad

A közösségi portálon Keith unokája osztotta meg a fotót, és adott hálát a törődésért. Az idős férfi menye a BBC-nek megerősítette, hogy Keith egészségi állapota hazatérését követően is megfelelő: „Amikor az operáció után kiderült, hogy pozitív lett a tesztje, a legrosszabbra gondoltunk… de a korához képest elképesztően jól van.”  

A kórház vezetője, Matthew Hopkins is örömmel fogadta a jó híreket, és hozzátette milyen nagyszerű munkát végeznek nap mint nap az egészségügyben dolgozók, a hatalmas nyomás ellenére is.

Keith esete rendkívüli, mégis reményt ad arra, hogy minden életkorban van esély a gyógyulásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top