Egészség

Letört, szúr, feszít – Mit csináljanak a fogszabályzósok a karantén alatt?

Szakorvost kérdeztünk a leggyakoribb fogszabályozó-balesetekről, hiszen nem tudni, hogy várhatóan mikor lesznek újra elérhetők a rendelők.

Május első hetétől várhatóan lazítanak a korlátozásokon Magyarországon is. Arról még kevés információnk van, hogy ez pontosan mit jelent. Mivel a koronavírus-járvány tetőzését is ekkorra várják, nehéz megmondani, hogy mikor tér vissza a „megszokott” élet, mondjuk egy SZTK- vagy egy magánrendelőbe. Igaz ez a fogászatokra is.

Sokan már március elejétől otthon vannak, március 16-tól pedig a fogorvosok jelentős része sem dolgozik. Ez például azt is jelenti, hogy azok sem tudnak konzultációkra járni, akik fogszabályozó kezelés alatt állnak. „Szerencsére mi korszerű technikát alkalmazunk, mint a Damon rendszer, ilyenkor ritkábban van szükség kontrollra, akár két hónapig is aktív. Így nem a fogszabi aktiválásának hiánya okoz problémát a leállásban. Olyan problémák jelentkeznek leggyakrabban a fogszabisoknál, hogy például szúr az ív vége. Furcsa lehet, de ezt (steril) csípőfogóval le lehet csípni, vagy lereszelni körömreszelő segítségével” – mondja dr. Balla László fogszabályozó szakorvos. Tapasztalata szerint a leggyakoribb „baleset” a fogszabisoknál, hogy nem figyelnek oda a kemény ételek rágásánál, és emiatt lejön egy bracket. „Ezeket ráér visszaragasztani a szünet után, jelenleg nem is szabad, mivel ez nem sürgősségi dolog a rendelet szerint.”

Mi számít sürgős esetnek a fogászatoknál, fogszabályozási rendelőkben?

Fogszabályozó– és „sima” fogászati problémával csakis sürgős esetekben szabad a még működő rendelőkhöz fordulni. Erről a Magyar Orthodontusok Társasága átfogó infografikát készített még április elején. Dr. Balla azt mondja, csak egy igazi vészhelyzetet tud megnevezni a fogszabisoknál, amikor az ív átszúrja a szájat, és vérzik.

Közzétette: Magyar Orthodontusok Társasága – MOT – 2020. április 5., vasárnap

A fogszabisokon is múlik azonban, hogy milyen állapotban lesznek a készülékek a leállás végére. A szakorvos az javasolja, hogy továbbra is legyen kiemelten fontos a szájhigiénia. „Gumizzanak tovább, rendszeresen, ha pedig elfogy, írjanak a kezelőorvosuknak, én is küldök a pácienseknek. Vigyázzanak nagyon a bracketekre, hogy ne essenek le.”  Persze sokan aggódnak, alapvetően türelmetlenebbek, feszültebbek vagyunk az elmúlt időszakban, de Balla doktor szerint a fogszabályozó miatt nem kell aggódni. „Két hónap kimaradás nem gond, hiszen általában ennyi a normál kontrollok közötti időszak. Amennyivel tovább tart a leállás, annyival fog kitolódni a kezelés vége is. Ez most az otthonmaradás ára.”

Dr. Balla László fogszabályozó szakorvos

Dr. Balla László fogszabályozó szakorvos

Reális a májusi visszatérés?

Március 16-án jött a hír, hogy a koronavírus-járvány miatt az egészségügy csak a halaszthatatlan beavatkozásokat, vizsgálatokat végzi el. Ez érvényes a fogorvosi ellátásra is: csak (meghatározott) sürgős eseteket vállalnak a normál tb-támogatott fogászatok, ahogyan a magánrendelők is. Bár már egyre több információ derül ki a kijárási korlátozás enyhítéséről, erre vonatkozóan még nincsenek konkrétumok. „A fogászati rendelők a fertőzésveszély szempontjából kiemelt területnek számítanak mondja az általunk megkérdezett szakorvos –, a fogorvosok pedig »szuperfertőzők« lehetnek, ezért nagyon körültekintőknek kell lennünk. Olvasva a kormány kommunikációját, illetve az osztrák példát, én reménykedem, hogy május elején újra indíthatjuk a közös munkát.”

Ép testben ép lélek karantén alatt is!

Kiemelt kép: Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top