Egészség

Koronás beteg mellett feküdt órákig egy hasfájásos nő

Akkor sem különítették el, amikor kiderült, hogy szobatársa tesztje pozitív lett.

Múlt hét csütörtökön került be a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi, majd sebészeti osztályára egy 27 éves vecsési nő – értesült az RTL Klub. A kórteremben, ahol elhelyezték, rajta kívül két másik beteg is volt.

Aznap este 7 órakor derült ki, hogy az egyik beteg koronavírus-tesztje pozitív lett. A nő nagyon megijedt, azt állítja, korábban hallotta, hogy az orvosok egymással vitatkoznak, elmondják-e a teszteredményt a kórteremben fekvőknek.

Az egyik orvos végül azt a tájékoztatást adta, hogy az idős szobatársat 5 nappal korábban tesztelték, de késtek az eredmények. Miután az eredmény kiderült, a fertőzött szobatársuk még órákon át ugyanott feküdt mellettük, védekezésként pedig csak a saját maszkjukat használhatták.

Koronavírusos páciens mellett feküdt a beteg a kórházban

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az érintett páciens elmondása szerint délelőttől késő estig egyetlen takarító sem járt a szobában. Az RTL Klub által meginterjúvolt nő szerint, másnap hazaengedték, amikor egy nyilatkozatot írattak vele alá, hogy a kórházból való távozást követően az otthonában karanténban tölti a járványügyi zárlat hátralévő idejét.

Az ajtóra kötelezően kiragasztandó piros figyelmeztető lapot azóta sem kapta meg, emellett pedig öt napja vár koronavírus-tesztre. A nő azt is elárulta, hogy a rendőrség nem járt nála ellenőrizni a körülményeket.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az RTL Klub szerint azt a tájékoztatást adta, hogy a betegeket egymástól „megfelelő távolságra” fektették, illetve, hogy minden betegnek sebészi maszkot kellett viselnie.

A nő az interjú során azt mondta, ha pozitív lesz a koronavírus tesztje, pert indít a kórház ellen.

További híreink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top