Egészség

Agykárosító hatása is lehet a Covid-19-nek

Olyan koronavírusos betegeket vizsgáltak kutatók, akiknél időleges agyi működési zavar lépett fel.
Agykárosító hatása is lehet a Covid-19-nek

A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladás, pszichózis, delírium – vezethet. A kutatók 43 Covid-beteg esetét vizsgálták meg, akiknél időleges agyi működési zavar, stroke, idegkárosodás vagy más súlyos agyi rendellenesség jelentkezett.

Korábbi kutatások szintén megállapították, hogy az új betegség agykárosodást okozhat. „Azt még meg kell vizsgálni, hogy a járványhoz kapcsolódóan elterjed-e széles körben az agykárosodás, amint az 1918-as influenzajárvány utáni Encepjalitis lethargica az 1920-as, 1930-as években” – mondta el a Reutersnak Michael Zandi, az UCL neurológusa, a kutatás egyik vezetője.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 leginkább légzőszervi betegség, ami a tüdő veszélyeztetheti, de neurológusok és agyspecialisták szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy az idegrendszerre gyakorolt hatása aggasztó lehet.

A Brain című szaklap friss számában megjelent tanulmány a vizsgált esetek között kilenc olyan páciensről is beszámolt, akiknél az agyi gyulladás mellett az ADEM (acute disseminated encephalomyelitis) betegséget is megállapították, amely általában fertőzések után lép fel, heveny agyi és gerincvelői duzzanatot okozhat, amely az úgynevezett mielinhüvelyt, az idegsejtek hosszú nyúlványait beburkoló réteget károsítja és a szklerózis multiplexéhez hasonló tünetekkel, gyengeséggel, egyensúly- és látásvesztéssel járhat.

„Mivel a vírus csak néhány hónapja van jelen, nem tudhatjuk, mi mindent okoz hosszú távon, az orvosoknak azonban tudniuk kell a lehetséges idegrendszeri hatásokról” – mondta el Ross Paterson, a kutatás másik vezetője.

(MTI)

(Kiemelt kép: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése