Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Szlávik János azt mondta, hogy az esetszámok emelkedhetnek az iskolakezdés és a hideg időjárás miatt; akkor intézkedéseket kell majd hozni, de nem biztos, hogy ez bekövetkezik.
Angliában az elmúlt időszakban már egymillió gyerek járt iskolába, és úgy tűnik, hogy az iskolákban nem magasabb a járványveszély, mint más helyeken – jelezte az infektológus. Ez szerinte jó hír, és azt jelenti, hogy még mindig jobb járványügyi szabályok betartása mellett oktatni, mint nem iskolába járatni a gyerekeket.
Szlávik János szerint az a legfontosabb, hogy a beteg gyereket ne engedjék iskolába, de az is segíthet megelőzni a fertőzést, ha csak az egyik szülő viszi a gyereket az intézménybe, ha a más osztályokba járók nem keverednek egymással, és ha a tanárok távolságot tartanak vagy maszkot hordanak.
A főorvos a határok ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta, hogy szigorítani kell az olyan országból érkezők belépését, ahol folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma. A magyarországi új fertőzöttek egy része is olyan külföldi állampolgár, aki a járvány szempontjából veszélyesebb országból érkezett.
Forrás: MTI