Mivel egyre többen esnek át a koronavírus-fertőzésen, a kutatók folyamatosan vizsgálják, mekkora az újrafertőződés esélye. Eddig úgy tűnt, a fertőzöttek szervezetében termelődött ellenanyag (antitestek) szintje néhány hónap alatt meredeken zuhan, ám egy új, nagy léptékű tanulmány ellentmond ennek.
A kedden megjelent tanulmány több mint 30 ezer izlandi lakost vizsgált és azt az eredményt kapták, hogy a fertőzöttek több mint 90 százalékánál nagy volt az ellenanyag koncentrációja akár négy hónappal a gyógyulás után is.
Az eredmények új fényt vethetnek a vakcinák védelmének tartósságára és az újrafertőződés kockázatára – idézte a Reuters Kari Stefanssont, a vizsgálatot végző deCode Genetics vezetőjét.
A kutatók több mint 30 ezer izlandi ellenanyagszintjét vizsgálták meg, hogy képet kapjanak, hányan fertőződhettek meg az új koronavírussal és pontosabb információkhoz jussanak a gyógyultak immunrendszerének állapotáról.
Eredményeik alapján úgy becsülték, hogy a lakosság mintegy egy százaléka kaphatta el a fertőzést. Közülük 56 százaléknál állapították meg laboratóriumi PCR-teszttel a vírus jelenlétét. Tizennégy százalékuknál nem állítottak fel hivatalos diagnózist, de karanténba kerültek, mert ki voltak téve a fertőzésnek. A maradék 30 százalék esetében az ellenanyag-vizsgálat korábbi fertőzést állapított meg.
A PCR-teszttel fertőzöttnek nyilvánított 1215 páciens 91 százalékánál a diagnózis utáni első két hónapban nőtt az ellenanyagszint, majd magas szinten maradt – írták a tudósok a The New England Journal of Medicine című szaklap friss számában.
Az eredmények egyetlen ország homogén lakosságán alapultak, így lehet, hogy a világ más országaiban nem ugyanezek az arányok jönnének ki. Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy nem tudni, a gyógyultak ellenanyaga megvédi-e őket az újrafertőzéstől.