Egészség

WHO: ősszel több lesz a halálos áldozat Európában

Ősszel magasabb halálozási arány várhat ránk.

Emelkedhet a Covid-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában. Erről az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője beszélt hétfőn. „Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk” – jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve, biztos benne, hogy a járvány „valamikor véget fog érni”.

Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, mert korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét jelenti majd. „Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem” – mondta Kluge, aki szerint az eltérő vakcinák rendelése „logisztikai rémálomhoz” vezethet. „A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik” – mondta.

Jövő év elejére készülhet el a kanadai koronavírus-védőoltás

Különböző vakcinákat tesztelnek (Illusztráció: Getty Images)

A nyáron különösen Spanyolországban és Franciaországban emelkedett a fertőzésszám. Pénteken a Világszervezet európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban.

Ugyanakkor azonban a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak a számában nem állt be jelentős növekedés (Magyarországon öt új halálos áldozatról számoltak be hétfőn). A WHO európai regionális irodája hétfőn és kedden a tagországok részvételével járványügyi megbeszélést tart.

Legfrissebb hírek a koronavírusról:

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top