Egészség

„A lélegeztetőgépre kerülők 60 százaléka meghal”

Többet kellene tesztelnünk, hogy időben kiszűrjük a koronavírus-fertőzötteket. A késői tesztelés ugyanis késői kezelést tesz lehetővé, márpedig a lélegeztetőgépre kerülők többsége sajnos meghal – vallja a szakértő.

A lélegeztetőgépeket hajlamosak vagyunk csodafegyvernek tekinteni, de ez nem is állhatna távolabb a valóságtól: ha valakinek odáig romlik az állapota a koronavírus miatt, hogy lélegeztőgépre kell kerülnie, sajnos már nagyobb lesz az esélye annak, hogy meghal, minthogy túléli ezt.

Lélegeztetőgép beteg nélkül (fotó: Getty Images)

Lélegeztetőgép beteg nélkül (fotó: Getty Images)

Magyarországon jelenleg 160 beteget tartanak lélegeztetőgépen, kórházban pedig valamivel több mint másfélezren vannak koronavírus-fertőzöttek. Pusztai Erzsébet infektológus az ATV Start című műsorában kifejtette, hogy a tesztelés nemcsak a betegek kiszűrése miatt fontos, hanem amiatt is, hogy minél előbb el lehessen kezdeni a kezeléseket, és minél kevesebben kössenek ki lélegeztetőgépen. Hozzátette: ma már több olyan készítmény van, amit, ha időben elkezdenek adni a betegnek, az fékezheti az állapotromlást. Szerinte hiba, hogy a mintavételt a mentőknek kell végezni, szerinte inkább minél több mintavételi pontot kellene felállítani az országban. Szerinte a tömegrendezvényeket le kellene állítani.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top