Egészség

Vannak, akik fél évig is betegek maradnak a koronavírus-fertőzés miatt

Előfordulhat, hogy egy sosem diagnosztizált fertőzött súlyosabb tünetekkel küzd, mint akiket heteken át kellett lélegeztetni.

A brit Országos Egészségügyi Kutatási Intézet (National Institute for Health Research, NIHR) jelentése szerint sokan élhetnek hosszan tartó tünetekkel. A LongCovidSOS brit betegcsoporttól nyert adatok szerint a Covid-19-betegek 10 százaléka a betegség után három héttel sem érzi jól magát, és öt százalékuk akár hat hónapig is beteg marad – írja a BBC nyomán az Infostart.

A szakemberek a legfrissebb kutatások elemzése és egy támogató csoport 14 tagjával készített Facebook-interjúk alapján azt találták, hogy a visszatérő tünetek szinte az egész szervezetünkben jelentkezhetnek. Ők négy csoportra osztották a hosszú idő után is jelentkező tüneteket:

  • tüdő- és a szívproblémák
  • az intenzív ellátás után fellépő panaszok
  • a vírusfertőzés utáni kóros fáradtság
  • nem múló tünetek.

Elaine Maxwell, a kutatás egyik szerzője elmondta, hogy korábbi feltételezés szerint a súlyos Covid-betegeknek vannak a legkomolyabb tüneteik, az alacsony kockázatú csoportokba tartozókat a hosszú távú tünetek is kisebb mértékben érintik, de az ő megfigyelései szerint nem igaz.

Megtudtuk, hogy számos, sosem diagnosztizált fertőzött súlyosabb tünetekkel küzd, mint akiket heteken át kellett lélegeztetni.

Fotó: MTI/AP/Eli Lilly/David Morrison

Fotó: MTI/AP/Eli Lilly/David Morrison

Még több cikk a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top