
A világ – köztük Magyarország, ahol szerdától újabb járványügyi korlátozásokat vezetnek be – egy emberként várja a koronavírus elleni védőoltás érkezését. Több gyógyszergyár is fejleszti a vakcinát, most, a Guardian brit lap értesülései szerint a Pfizer és a BioNTech cégek védőoltásának tesztjeiről számoltak be. A 444.hu azt írja, hogy a két cég közlése szerint 90 százalékban hatásosnak bizonyult az új vakcina, azaz 10-ből 9 esetben képes megakadályozni, hogy a koronavírus megfertőzze az alanyokat. Összehasonlításként, az engedélyeket kiadó hatóságok korábban azt közölték, hogy már akár egy 50 százalékos hatékonyságú védőoltásra is adnának engedélyt.

A Pfizer vakcinájából 15-20 millió adag készülhet el még az idén (Fotó: Getty Images)
Az embereken végzett harmadik tesztfázisban 43 ezren vettek részt. A Pfizer eredményeit egyelőre külső szakértők még nem ellenőrizték, mivel az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket egyelőre nem publikálták. A gyógyszergyártó azt is közölte, hogy a tervek szerint már november végén megkezdenék a koronavírus elleni védőoltás engedélyeztetéséhez szükséges folyamatot az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél.
Amennyiben engedélyt kap az új vakcina, a Pfizer az év végéig 15-20 millió ember beoltására alkalmas mennyiséget tud majd előállítani.
A New York Times eközben arról ír, hogy jelenleg 11 koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik világszerte, ezekből négyet amerikai cégek végeznek.