Szabadidő

Zárt kapus lesz a magyar-izlandi meccs és a Barcelonát sem látja majd senki

Negyvenezer focijegy-tulajdonos lesz ma nagyon szomorú.

Ahogy mi is írtuk korábban, kedd éjféltől jön az újabb kijárási tilalom, este 8 után szinte minden be fog zárni. Bár a Parlament még csak holnap szavaz a hétfő délelőtt bejelentett új korlátozó intézkedésekről, gyakorlatilag biztosnak tekinthető, hogy szerda nulla órától ismét életbe lépnek a járványügyi korlátozások. 

Az Infostart írta meg, hogy ez a sportrajongók számára is rossz hír, mivel most csütörtökön rendezik a Magyarország-Izland Eb-pótselejtező labdarúgó mérkőzést, amelyet a korlátozás értelmében zárt kapuk mögött játszik majd a két ország válogatottja. Bár csak decemberben rendezik Budapesten a Ferencváros-Barcelona Bajnokok Ligája meccset, de várhatóan ezt is csak a tévében követhetik a rajongók. Mindkét meccsre 20-20 ezer jegyet értékesítettek, arról egyelőre nincs információ, hogy ezeket visszaváltják-e. 

Vége a gyerekek edzésének és a templomba járásnak is

A csapatsportoknak nem csak a profi ligákban lesz vége most legalább egy hónapra: a kormány tervei szerint ugyanis elmaradnak majd a gyerekek edzései, még az uszodai foglalkozások is, csupán az egyéni – és szabadtéri – sportolás lesz engedélyezett. Az egyelőre nem világos, hogy például a futóversenyekre milyen szabályozás vonatkozik, a fertőzések számának alakulását tekintve azonban mindenki jobban jár, ha most nem megy nagy tömegbe. 

Csak a tévében láthatjuk majd a Barcelonát és a magyar-izlandi meccset

A csapatsportokat és az edzéseket is elfelejthetjük most egy időre (Fotó: Getty Images)

Jelentős változás, hogy ezúttal az egyházi rendezvények is elmaradhatnak, mivel általános rendezvénystopot hirdetnek, amelynek értelmében „minden gyülekezés tilos”. Ezzel kapcsolatban azonban még elképzelhető módosítás, az Infostart szerint akár órákon belül is érkezhet az ezzel kapcsolatos bejelentés.

További lényeges változás, hogy a magánrendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt, ez alól csak a temetés képez kivételt, ott 50 fő a felső határ. Az esküvőket meg lehet tartani, de csak a szülők és testvérek részvételével, a lagzi pedig a következő 30 napban biztosan tilos lesz. 

Kijárási tilalom is újra lesz, este 8 órától reggel 5-ig lesz érvényben. 

A járványügyi intézkedéseket, korlátozásokat 30 nap múlva, a koronavírus-járványhelyzettől függően akár meg is hosszabbíthatja a kormány. 

További cikkeink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése