nlc.hu
Egészség
Késik a Sanofi koronavírus vakcinája

A Sanofi-GSK vakcinája csak 2021 végére lesz kész

Mégsem készül el az év elejére.
A Sanofi-GSK vakcinája csak 2021 végére lesz kész

A Sanofi francia gyógyszeripari vállalat és a GlaxoSmithKline (GSK) brit székhelyű multinacionális gyógyszeripari cég pénteken bejelentette, hogy a koronavírus ellen vakcinájuk csak 2021 végére lesz kész, miután az első klinikai tesztek eredményei nem közelítik meg a reméltet.

A program késedelmet szenved annak érdekében, hogy „az idősebb embereknél növekedjen az immunreakció” – jelezték közleményükben a gyártók.

Előrejelzésük szerint a vakcina csak 2021 harmadik negyedévre készülhet el, míg korábban azt jelezték, hogy a jövő év első felében beadják az engedélyeztetési kérelmet, és 2021-ben egymilliárd adagot már le is tudnak szállítani. Az Európai Unió 300 millió dózist rendelt meg 2021-re ebből az oltóanyagból.

A francia Sanofi, amely a brit GSK-val közösen fejleszti a vakcinát, a közelmúltban jelezte, hogy csak december végén kezdődik meg a harmadik fázisú tesztelés, vagyis az oltóanyag tömeges tesztelése embereken.

Az első tesztelések köztes eredményei ugyanakkor a várakozásokon aluliak voltak.

Bár a 18 és 49 év közötti korosztályban az immunreakció megegyezik azon betegek reakciójával, akiknél nem jelentkezett a Covid-19-fertőzés, az idősebb korosztályban nem kielégítő az immunválasz – hangsúlyozták a gyártók.

A laboratóriumok ezért jelenleg az antigén-koncentráció tökéletesítésére törekednek.

(MTI)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top