A magyar orvos, aki az európai szellemi élet nagyjait kezelte

Valamikor a 19. század közepén Victor Hugo, a francia irodalmi romantika doyenje éppen roppant remekműve, a Nyomorultak utolsó kötetén dolgozott, amikor váratlanul elhagyta az ihlet. A máskülönben utolérhetetlenül termékeny és szószátyár írófejedelem ezután több módszert is kipróbált, hogy valahogy felserkentse megfáradt szellemét: döntötte magába a feketekávét és a pezsgőt, sorra látogatta kedvenc bordélyait, és még talán a meztelenkedős trükköt is bevetette, ami korábban a Párizsi Notre-Dame írása közben egyszer már remekül bevált.

De mindhiába – a regénnyel továbbra sem haladt.

A segítség végül váratlan helyről érkezett: későbbi nagy vetélytársa, a naturalizmus pápája, Émile Zola javaslatára felkereste monsieur Grubyt, a párizsi művészkörökben nagy tiszteletben álló csodadoktort, akinek ő maga – mármint Zola – is az állandó páciensei közé tartozott. Gruby doktor különös, manószerű – kissé talán púpos – figura volt, aki hallható akcentussal beszélte a franciát, és meglehetősen rendhagyó orvosi módszereket alkalmazott. Hugónak például egy speciális gyógyszert írt fel, amit minden egyes nap pontban reggel hétkor kellett személyesen átvennie a város másik végén található patikában. Szóval a francia regény atyamestere ezután ébredés után nem az üres papír felett görnyedt csüggedten, hanem jó két órát kocsikázgatott Párizsban, hogy hozzájusson az orvosságához. A kúra pedig fényesen bevált: Victor Hugo ugyanis három hónap után befejezte élete talán legfontosabb művét. És hogy mi volt az a különleges gyógyszer, amit Gruby doktor olyan nagy műgonddal kevert ki az írónak? Állítólag aqua destillata; vagyis közönséges tiszta víz.

Legalábbis így szól az anekdota, ami vagy igaz, vagy nem. Az viszont biztos, hogy dr. David Gruby valóban létezett, és tényleg kezelte Zolát, Hugót és még egy sor korabeli hírességet:

Eredetileg Gruber Dávidnak hívták, és bár élete nagy részét Párizsban töltötte, magyarságára mindig büszke maradt.

A vajdasági Kiskéren született 1810-ben (vagy akörül), egyszerű falusi magyar zsidó családban. Gruberék nem voltak különösebben jómódúak: a kissé népmesei ízű történet szerint, mikor a kis termetű, ám már akkor is igen ambiciózus Dávid 14 éves korába úgy döntött, hogy a Pestre megy továbbtanulni, apja mindössze néhány krajcárral, egy karéj kenyérrel és egy nagy almával tudott hozzájárulni a boldogulásához. A nagyvárosban könyvelői munkát vállalt egy Váci utcai vendéglősnél kosztért és kvártélyért, mellette pedig pesti piaristákhoz járt gimnáziumba. Az orvosi egyetemet ugyancsak Pesten kezdte el, de aztán két fél év múlva, 1829-től már Bécsben folytatta tanulmányait. Pénze (vagy legalább egy pénzes rokona) továbbra se nagyon akadt, így életének következő évtizede többnyire verejtékes munkával, tanulással és nélkülözéssel telt.

De megérte: 1839-ben megszerezte orvosi oklevelét, és nem sokkal később szemészi, valamint seborvosi vizsgát is tett. Egy évvel később megjelentette első – veretes latin nyelven írt – könyvét (Observationes mikroscopicae ad morphologiam pathologicam. Vindobonae – A kóros elváltozások mikroszkópos megfigyelései), az egyik legkorábbi tudományos értekezést, amely a mikroszkópos technikával és a laboratóriumi vizsgálatokkal foglalkozott; ráadásul a könyvhöz mellékelt ábrákat és táblákat – szám szerint 124, illetve 7 darabot – is saját kezűleg rajzolta.

Bécsben jól fizető tanári állás várta volna, amennyiben kikeresztelkedik, ám az önérzetes doktor ezt a lehetőséget visszautasította, és inkább fejest ugrott az ismeretlenbe: 1840-ben a merev és ünnepélyes Bécsnél jóval szabadosabb Párizsba utazott, noha csak néhány szót tudott franciául. A rangos Alforti Állatorvosi Főiskolán vállalt tanári munkát, és emellett folytatta Bécsben megkezdett kísérleteit: ebben az időszakban számos jelentős felfedezést tett, és megkerülhetetlen szaktekintéllyé nőtt ki magát számos területen. Ahogy Kapronczay Károly orvostörténész írta:

„Több bőrbetegséget okozó bőrgombát fedezett fel, a véglények tanának elismert szakértője lett. Elsőnek írta le a kórokozó fonálgombák mikrosporon csoportjának első tagját, majd nevéhez fűződik – ma trichophytia superficialisként ismert – a herpes tonsurans kórokozójának a leírása. Ugyancsak Gruby fedezte fel a béka vérében a trypanosomát, amit fél évszázaddal később az álomkór kórokozójaként azonosítottak. Híresek lettek „élet és kórtani” és a mikroszkóp használatáról szóló előadásai, amit 1852-től párizsi lakásán tartott érdeklődő kollegáinak. Jeles hisztológusként és patológusként tartották számon, az orvostörténetírás a celluláris patológia úttörőjének is nevezi. Komolyan hitt a természeti jelenségek és a betegségek közötti összefüggésekben.”

A beszámolók szerint dr. Gruby karizmatikus, magával ragadó előadó volt, aki gördülékeny franciasággal és igen szórakoztatóan beszélt még a legbonyolultabb témákról is: tódultak is az óráira a hallgatók a világ minden tájáról. Ám tizenegy év után aztán elunta az egyetemi karriert, és 1853-tól már csak a kutatásnak élt, valamint jól menő magánpraxist épített ki. Montmartre-i házában berendezett egy laboratóriumot és egy saját meteorológiai csillagvizsgáló intézetet, amely havi közlönyt adott ki Publication mensuelle du Bulletin météorologique de l’Observatoire Gruby (Kb: A Gruby Obszervatórium havi meteorológiai értesítője) címmel. A Gruby-rezidencia egyébként is úgy nézett ki, mintha tulajdonosa valami klasszikus Disney-rajzfilmben alakítaná a tudós csodabogár figuráját:

Sajátos kialakítású lovaskocsijáról, amelyben Párizsban száguldozott fel s alá, meg egyenesen legendák keringtek:

„A kocsiban ülőhely, toilette, laboratórium és könyvtár volt, mennyezete dohányzó ablakkal volt ellátva, innen jött a világosság függőlegesen a könyvre, melyet útközben olvasott. Angliai meghívást csak úgy fogadott el, ha a kocsiját is odaszállítják.”

Minden különcsége ellenére Doktor Gruby nem holmi magának való troglodita volt, hanem egy élénk szociális életet élő, fényes estélyeket tartó világfi, akinek a rendelője inkább egy elegáns művészeti szalonra emlékeztetett: páciensei közé tartozott többek közt idősebb és fiatalabb Dumas, George Sand, Balzac, Heine, Liszt Ferenc, Lamartine és még számos más művész, arisztokrata, pénzember, illetve diplomata. Nem is elsősorban orvosként praktizált, hanem afféle guruként vagy pszichológusként. Kúrákkal, gyógyszerekkel, elbeszélő költemény hosszúságú receptekkel nemigen bíbelődött, inkább hosszasan beszélgetett a betegekkel, frappáns vagy időnként meghökkentő életmódtanácsokkal látta el őket, valamint gyakran alkalmazott szuggeszciót, hipnózist és különféle gyógyfüveket: a szellemi kimerültségre panaszkodó idősebb Dumas-t sétával egybekötött almadiétára fogta, az idegbetegség jeleit mutató Heinének azt javasolta, hogy tanulja ki a tükörkészítést (állítólag bevált!), az álmatlanságban szenvedő Chopinnek pedig vasúti utazást írt elő, ami ugyancsak eredményesnek bizonyult.

Azonban a doktor, aki a legmagasabb párizsi körökben forgolódott, akiről a kor nagy regényírói emlékeztek meg műveikben, és aki még III. Napóleon udvarába is bejáratos volt, soha nem felejtette el, hogy honnan jött. Egyrészt hatalmas jövedelmének jelentős részét rendszeresen jótékonykodásra költötte, és mindig ingyen gyógyította a szegényeket (a gyógyítás itt persze főleg ingyenebédet és pár jó szót jelentett), másrészt meg buzgón ápolta magyar gyökereit. A szabadságharc bukása után bőkezűen támogatta a Franciaországba érkező magyar emigránsokat – egyebek mellett az 1857-ben szabadult Teleki Blankát is a védőszárnyai alá vette –, és a Párizsban szerencsét próbáló magyar orvosok és orvostanhallgatók is bízvást számíthattak Gruby önzetlen segítségére. Dr. Herczeghy Móricz így emlékezett meg róla naplójában:

„Gruby büszkesége minden magyarnak, aki Párizsba megy tanulni. Gruby büszke magyarságára, szívesen tanít mindenkit, aki Párizsban felkeresi. Mint orvos éjjel-nappal fáradozik, a szegényeket a legnemesebb és legönzetlenebb módon gyógyítja. Orvosi szaklapjaink minden nap újabb bizonyítékot nyújtanak arról, hogy milyen mélyen nyúlnak Gruby mikroszkópos felfedezései az orvostudomány összes ágaiba.”

Dr. Korányi Frigyes pedig ezt írta az Orvosi Hetilapban megjelent útibeszámolójában:

„Alig akad olyan magyar orvos, aki Párizst a legközelebb lefolyt vagy mostani évtized folyamán meglátogatná, ki nem ismerkedett volna meg a Seine bal partján levő Git le Coure nevű utcával, annak keskeny kis házával, melynek legfelsőbb helyiségeiben a legparányibb szervezetek nagy világa, a mikroszkópia ütötte fel tanyáját, ahol 3 frankos ebek, macskák, patkányok, s több efféle hekatombák áldoztatnának fel a kísérleti élettannak. Minden nap estvéjén ebéd után látni egy kis barna embert kiszállni egy elegáns, kissé bizarr equipagéból s felsietni a harmadik emelet két kis szobájába, melynek mindennemű asztalkákra elhelyezett górcsövekkel s több másféle készülékekkel voltak megrakva, s hol mintegy féltucat mindenféle nemzetből tanítvány várta a mester megérkezését. E mesternek neve dr. Gruby volt, vagyis inkább új földijei kiejtése szerint M. Grübi, mely név alatt a talentumdús és rendkívüli kitartású férfiúnak a legrövidebb idő alatt csakugyan sikerült Párizsban azon elismerést és fényes hatáskört elérni, melyet szülőföldje mostoha körülményei tőle megtagadtak.”

Soha nem házasodott meg, és nem alapított családot, bár vajdasági rokonait természetesen gyakran segítette kisebb-nagyobb pénzküldeményekkel. Műszereit a Magyar Tudományos Akadémiának ajánlotta fel, örökösének pedig a Műegyetemet nevezte meg. A francia-porosz háború idején saját költségén sebesültszállító kocsikat vásárolt, illetve  kórházat és járóbeteg-rendelőt rendezett be, ahol maga látta el a sebesülteket.  

1898-ban, 88 éves korában hunyt el. Az akkoriban a francia emigráció keserű kenyerén tengődő Szomory Dezső – aki mellesleg Gruby egyik állandó páciensének,  Daudet-nak a pártfogoltja volt –, szokásos elomló-áradó prózájában örökítette meg nevezetes honfitársa utolsó óráit:

A temetésén hatalmas tömeg vett részt, francia csodálói mellett alighanem képviseltette magát a teljes párizsi emigráció is. A Montmartre-on, a Saint-Vincent temetőben nyugszik, éppen szemközt a már sajnos régóta nem működő Gruby Obszervatóriummal.

Források és idézetek: Dr. Csillag István: Gruby Dávid/Kapronczay Károly: Az orvostudomány különös egyénisége: Gruby Dávid 

Sajnálatosan elfeledett magyar férfiak a múltból: 

• Egy rozoga kerti bódéban élt az egyik legnagyobb magyar tudós
• Rosszul fordította Petőfit, de feltalálta a homoszexualitást Kertbeny Károly Mária
• Hogyan lett a pesti rabbi fiából az utolsó francia császárné gyóntatója?
• A legnagyobb orosz cárok bizalmasa és nevelője volt a szegény kárpátaljai magyar diák