Szabadidő

Ismerd meg Franciaország legbefolyásosabb asszonyát, aki imádta a magyarokat

Juliette Adamról sajnos manapság nem túl sok szó esik, pedig szűk másfél évszázada még ő volt a magyarok legjobb barátja és legodaadóbb híve egész Nyugat-Európában.

Tissotiáda: ez egy szép, régi magyar kifejezés, amely leginkább a Monarchia időszakában volt használatos, és nagyjából a húszas évek után sajnos szinte teljességgel kiveszett a nyelvből,  pedig lehet, hogy érdemes volna feleleveníteni. Azokat a tévedésekkel, ostobaságokkal és csúsztatásokkal teli, együgyű, elfogult, szenzációhajhász vagy kifejezetten rosszindulatú szövegeket – könyveket, cikkeket, miegymást – nevezték így, amelyeket hazánkban járt külföldiek írtak Magyarországról. A különös szó ihletője, avagy névadója egy svájci francia újságíró volt, bizonyos Victor Tissot, akinek 1880-ban napvilágot látott hülyeséggyűjteménye, a Voyage au Pays des Tziganes – La Hongrie Inconnue (Utazás a cigányok földjére – Az Ismeretlen Magyarország) meglehetősen rossz fogadtatásra talált a hazai értelmiség körében (hogy egy fájdalmas korabeli szóviccel érzékeltessük: tíz szó igaz sincs a könyvben).

Ám 1884-ben, alig négy évvel a közfelháborodást okozó, hitvány őstissotiáda után szerencsére sikerült azért valamelyest kiköszörülni a nemzeti önérzeten esett csorbát; ekkor jelent meg ugyanis egy másik francia nyelvű szerző, az akkor a negyvenes évei végén járó Juliette Adam asszony tollából egy újabb hazai vonatkozású útirajz, a La Patrie Hongroise (A magyarok hazája), amely egy hosszúra nyúlt, lángoló szerelmi vallomás volt Magyarországhoz, valamint a magyarokhoz, és amelyhez fogható bombasztikus országimázs reklám tulajdonképpen azóta sem készült. Ráadásul szerző sem holmi zugfirkász volt, hanem a francia társasági élet egyik ismert és befolyásos alakja.

Juliette Adam portréja (fotó: Nadar/Wikipedia)

Juliette Adam portréja (fotó: Nadar/Wikipedia)

Madame Adam a magyarok iránti szenvedélyes rajongás mellett még számos dologgal foglalatoskodott. Először is regényeket írt. Állítólag csapnivalóan rossz lektűröket és önéletrajzi ihletésű lányregényeket, amelyek ettől függetlenül meglehetősen népszerűnek számítottak abban az időben (mára persze már jóformán teljesen kiestek a köztudatból). Továbbá aktívan politizált: elkötelezett, radikálisan egyházellenes szocialista volt, valamint harcos nőjogi aktivista és nagyhatású protofeminista teoretikus, ugyanakkor – szintén a kordivatnak megfelelően – vad nacionalista is, amely leginkább következetes németellenességében nyilvánult meg.  

Bizonyos források szerint még a szabadkőműves mozgalomban is szerepet vállalt, bár erre nem vennénk mérget (az viszont biztosra vehető, hogy baráti köre jelentős százaléka a szabadkőművesek közül került ki). A Párizs egyik előkelő környékén található nagypolgári rezidenciáján értelmiségi szalont működtetett, ahol – mint azt Méray Tibor írja – megfordult a francia és nem francia közéleti és művészeti világ színe-java, hogy kormányok bukását és új kormányok megalakítását készítsék elő – ezt az internetes kommentelők és összeesküvéselmélet-hívők ma úgy mondanák, hogy Juliette Adam volt a háttérhatalom első számú franciaországi helytartója.

„Juliette itt; szélesre tárta szalonja  ajtajait, s aki a hetvenes évek óta a francia közéletben, az irodalomban vagy művészetben, sőt még a katonaságnál is szerephez jutott, az a tűzkeresztséget ebben a szalonban kapta meg. Szerdai híres estélyein libériás inasok tömege fogadta itt a szenátorokat, képviselőket, halhatatlanokat, az újságfejedelmeket, az írókat, a diplomatákat, s úgy lehet mondani, hogy […] pártállásra való tekintet nélkül gyűltek össze mindazok, akiknek Franciaországban nevük volt, vagy nevet  akartak szerezni” – írta Supka Géza, és bár szavaiban talán van némi túlzás, az biztos, hogy ha valaki a Harmadik Köztársaságban vinni akarta valamire, az nem kerülhette meg Adam asszony szalonját; hogy más ne mondjuk, például Léon  Gambetta, a korszak egyik nagy államférfija, a Harmadik Francia Köztársaság 13. miniszterelnöke is e tiszteletre méltó matróna kreatúrájaként került ki a politikai küzdőtérre.

Adam emellett alapító-szerkesztője, illetve rendszeres szerzője volt a La Nouvelle Revue nevű irodalmi-közéleti folyóiratnak, amelybe rajta kívül többek közt olyan világhírű sztárszerzők publikáltak, mint George Sand, Maupassant, Flaubert, Merimée, Daudet vagy Frédéric Mistral – szóval nem nagyon akadt ideje unatkozni. Akárcsak friss szellemét és tántoríthatatlan harci kedvét, úgy feltűnő szépségét is megőrizte még ötvenedik életéve után is. Anyagi gondjai pedig soha nem voltak; második férje, a nála jóval idősebb politikai újságíróból lett sikeres üzletember, Edmond Adam után ugyanis mesés vagyont örökölt.

Juliette Adam a 1880-as évek elején (fotó: Wikipedia)

Juliette Adam a 1880-as évek elején (fotó: Wikipedia)

Juliette Adam tántoríthatatlan magyarbarátsága részint romantikus hevületből, részint meg józan számításból fakadt. Gyerekként – úgy 12 éves lehetett akkor – ragadta magával a magyar forradalom és szabadságharc eszméje, és később, már ünnepelt salonnière-ként előszeretettel látott vendégül magyar emigránsokat vagy párizsi magyarokat, például Irányi Dánielt, Türr Istvánt, Justh Zsigmondot, akiket rendszerint a ’48–49-es eseményekről faggatott. Ezenfelül jó barátságban volt d’Agoult grófnővel, Liszt Ferenc egykori nagy szerelmével, és az is mélyen megérintette, hogy a porosz-francia- háború idején a magyarok nagy gyűjtést rendeztek a német fogságba került és Bajorországba internált francia hadifoglyok javára. Rajongása később konkrét tettekben is megnyilvánult:

„Adam asszony a 70-es és 80-as években páratlan szolgálatokat tett nekünk magyaroknak: megrendezte a francia írók és művészek magyarországi látogatását, irányította annak a fogadó bizottságnak a munkáját, amely a Párisba látogató 160 magyar író, újságíró, művész és politikus tiszteletére olyan világraszóló ünnepségeket rendezett, hogy a világsajtó 1848 óta akkor figyelt fel újra először a magyarságra. Szeged elpusztulása [az 1879-es szegedi árvíz] után ez az asszony rendezett Párisban jótékonysági ünnepélyeket, amelyek több mint 300.000 aranyfrankot hoztak a város újjáépítése számára.”

Na meg persze praktikus okai is voltak is voltak ennek a nagy magyarszeretetnek: tudniillik a németekkel szembeni revanche-ot hajszoló madame  szívesen látott volna minket egy Franciaország által vezetett németellenes szövetség tagjaként.

1884-ben aztán végre eljutott Magyarországra, ahol úgy érezte magát, mint az egyszeri óvodás, aki életében először jár Disneylandben. El volt ragadtatva a nyüzsgő és elegáns Budapesttől, amelyet hol Velencének, hol Monacónak látott, és különösen el volt ragadtatva a szép és daliás magyar férfiaktól.  A Nemzetiben Erkel Hunyadi Lászlóját tekintette meg („Lehetetlen csak hallgatni, az ember együtt énekel a szereplőkkel. Íme, a nemzeti dalmű!”),majd az általa shakespeare-inek titulált Bánk Bánt (amelynek a szövegkönyvét természetesen megkapta francia fordításban), a Népszínházban pedig a kor legnagyobb magyar színésznője, Blaha Lujza vette le a lábáról. Jókai Mórral, Gyulai Pállal, és magával Liszt Ferenccel ebédelt, ellátogatott Veres Pálné nőnevelő intézetében, a tiszteletére szervezett banketten meg csárdást táncolt Podmaniczky Frigyes báróval.

Békéscsabán a délibábban gyönyörködött, Orosházán lóra pattant, és vad amazonként vágtatott a pusztán, Szentesen és pláne Szegeden olyan pazar fogadtatásban részesült, mintha csak valamiféle egyszemélyes felszabadító hadsereg vagy egy egzotikus pogány istennő lett volna, utóbbi városban – amelynek, ugye emlékszünk, 300.000 aranyfrankot kalapozott össze korábban – ráadásul még afféle tiszteletbeli magyarrá is keresztelték.  Könyvében ennek megfelelően dicshimnuszokat zeng a méltóságteljes magyar parasztokról, a büszke magyar férfiakról, a bájos és élénk magyar asszonyokról, az éneklésre termett magyar nyelvről, a forradalomról, Petőfiről, a ragyogó szónoki képességekkel megáldott, becsületes és hazaszerető politikusról (!), és megállapítja, hogy a magyar és a francia nép szíve egyszerre ver.

Andrássy Gyula itt még szép, fiatal és rokonszenves (forrás: Wikipedia)

Andrássy Gyula itt még szép, fiatal és rokonszenves (forrás: Wikipedia)

Csak két magyar akadt az egész hazában, akik nem nyerték el a tetszését: a korrupt Tisza Kálmán és az egykori francia barátait és jótevőit hátba támadó németbarát gróf, Andrássy Gyula. Róla meglehetősen kemény szavakkal emlékezett meg:

 „Mindig is a szájaskodó hatások nagy főnöke fog maradni, a naponta változó szeszélyek embere, aki percről percre váltogatja a véleményét – nem azért, mert opportunista, hanem mert imád meglepetést okozni, és csak egy dolgot keres, azt, hogy változásainak hirtelenségével elszédítsen”. […] „Briliáns, merész, önimádatában felfuvalkodott” […] „Azok közé tartozik, akiket a mértéktelen felemelkedés lesüllyeszt, akik termetük következtében túl magasra lesznek helyezve és annál kisebbeknek tűnnek, minél túlzottabban növeli őket nagyra a szerencse.”

Juliette Adam bő két hétig élvezte a magyar vendégszeretetet, majd hazafelé vette az irányt. Útközben természetesen meglátogatta a torinói emigrációban élő agg Kossuthot is, akit igen nagyra becsült, és akit az egész magyarság és a forradalmi eszme legfőbb letéteményesének tartott. Találkozásukról részletesen be is számolt:

„Helfy úr előre értesítette a nagy hazafit arról, hogy át fogok utazni Turinon és látogatást teszek nála. Ott találtam a dolgozószobájában, melynek két magas ablaka egy kertre nyílik. Nagy szoba, melynek padlója olaszosan van díszítve, de a könyvek komor jelleget adnak neki. A sötét falakat csak két kép vidítja, melyek magyar tájakat ábrázolnak. A két ablak közt áll egy könyvekkel és irományokkal megrakott nagy asztal; ez a dolgozóasztal. Kossuth őszül, de mitsem veszített nemes, büszke szépségéből. Haja és szakálla bár egész fehér, még mindig igen finom; a kor megnagyította homlokát, de nem vetett rajta ráncot. Szeme világoskék, mély hangja fölötte szelíd. Arcán szomorú derű honol.

Társalgásunk folyamán mutat egy igen szép arcképet, melyet az imént kapott Magyarországból és mely őt negyvenéves korában ábrázolja, majd a fiókjából kikeresi legutóbb készült arcképét és összehasonlítjuk a kettőt: jóakaró megjegyzést teszek, de ő egy szép mozdulattal félbeszakít és így szól: „A legkevesebb, amit az aggkorról mondani lehet, az, hogy mélabús”. Magyarországról beszélünk és lelkesedésem nagy örömet szerez neki. Élénk színekben ecseteli az Alföldet, az „aranykalásszal ékes rónaság hullámzó tengerét”. Kossuth a legnagyobb pártatlansággal ítél a magyarországi emberekről. „Bizonyos kegyelettel viseltetnek ott irányomban – így szólt -, de nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy a magyar nemzetre aktuális befolyást gyakorlok. Kétségtelen, hogy tartós emlékeket hagytam honfitársaim közt. A paraszt nem feledheti el és nem akarja feledni, hogy általam lett szabaddá. Megbuktattam az arisztokráciát a demokrácia javára, és Magyarország azt a látszólagos alkotmányt, mellyel bír, sőt a dualizmust is, az 1848-as forradalomnak köszöni. Nevem hozzá van fűzve a relatív boldogsághoz, melyet élvez. A történet arra tanít, hogy csak annyi dicsőséget juttat egy embernek, amennyi boldogságot ez más embereknek juttatott. Én teljesítettem az emberi kötelességek legnagyobbikát, leghasznosabbját, mikor elősegítettem a magyar nép emancipációját. Igaz, hogy szabadabb is lehetne, de ma én nem keresnék módot arra, hogy megszabadítsam Ausztriától; ehhez forradalom kellene; és ez komoly dolog, melyet politikai nemzetnek sohasem tanácsolnék.”

Azt a kérdést intéztem Kossuthhoz, hogy mit tart a balpártról és mily mérvben helyesli programjukat.

„Én – felelé ő – a feltétlen függetlenség híve vagyok, mert kijelentem, hogy lehetetlen két államot egyszerre jól kormányozni, kivált, ha érdekkérdések forognak fenn; a dualizmus a politikai egység alapján megteremtette a vámközösséget, és természetes, hogy a gazdaságilag négyszerié hatalmasabb Ausztria a gyenge Magyarországot agyonnyomja. Vámrendszerünk legyőzhetetlen akadálya a magyar intézmények fejlődésének. Ausztria körülzár. Valóságos blokád alatt tart. Megvásárolja nyers terményeinket, de nem nagylelkű viszonzásul, hanem ezért, mert az előnyére válik. Megveszi a gabonánkat, mert az közel van; de ha Amerika jobb és olcsóbb búzát fog kínálni, akkor nem kell majd neki az Alföld termése. Értem akár a, szabadkereskedést, akár a védvámot, de az a vámrendszer, mely arra kényszerít, hogy drágán megvegyük Ausztria gyártmányait, bűn; Magyarországot veszélybe ejti, nem enged neki önálló létet.”

Kossuth gyönyörűen beszél franciául és szeret csevegni. Eszmét cserélünk és úgy látjuk, hogy egyformán osztályozzuk úgy a magyar, mint a francia államférfiakat autoritárius és liberális férfiakra. Kossuth szabadelvű, a decentralizáció és minden autonómia híve, de a szocializmust csak neveti. „A szociális kérdésben, úgymond, nem ismerek rendszert, mely pótolhatná a családot és megváltoztathatná az emberek szenvedélyeit.” Nem feszegettem e témát; tapasztalásból tudom, hogy szocialistává születni kell. A francia köztársaságot Kossuth igen jól ismeri: „Megvalósítja Ledru-Rollin formuláját: köztársaság az, republikánusok nélkül. Az ön barátai Franciaországban elfogadták a császárság politikai, gazdasági és adminisztratív örökségét. Csak egyes törvényeket csináltak, de úgy látom, nincs fogalmuk a republikánus reformok összességéről. Köztársaságuk császár nélküli császárság, sőt tán nem is oly demokratikus, nem valósítja meg annyira az egyenlőséget, mint III. Napóleon rezsimje. Egy köztársaságnak liberálisnak kell lennie, máskülönben a pártok prédájává lesz. Az önök gyarmati politikája, Bismarck e felcifrázott adománya, sehogy sem tetszik nekem. A kancellár elküldi önöket Tuniszba, Tonkingba, Madagaszkárba, el fogja önöket küldeni Kínába, úgy, ahogy Ausztriát a keletre küldi, Oroszországot Indiába, Angliát Egyiptomba. Európának, melyet kormányoz, figyelmét kifelé irányozza. Önök teljesen képtelenek gyarmatosítani. Az angolok, azok már tudnak. A francia nagyon is szeret barátkozni; udvariasságból tetovírozza magát a tetovírozott (ma úgy mondanánk: tetovált) népek közt, de befolyást nem gyakorol rájuk.”

– Ha nem gyarmatosítunk könnyen – jegyzem meg -, ez talán inkább a rendszeren múlik. Hiszen azelőtt alapítottunk mi gyarmatokat; de az arabok, a cochinchinaiak és a madagaszkáriak fejlődését nem mozdítják elő azok a törvények, melyek Carcassone és Quimper-Corentin számára készültek. A gyarmatok folytán amazok érdekei nem fejlődnek és emezek nem mernek odamenni.

A külpolitikáról szólva Kossuth sajnálja, hogy Ausztria nem támogatta Törökországot, mely jó védgát lehetne Oroszország ellen, vagy legalább nem szabadította fel a porta népeit. A Habsburgok hivatva vannak arra, hogy a kis keleti népek pártfogói legyenek; szerinte az összeütközés Ausztria és Oroszország közt elkerülhetetlen. Ha késik, ennek az oka csak az, hogy a szentpétervári kormány az angolok egyiptomi nehézségeit arra akarja használni, hogy befészkelje magát Indiába.

„Oly magányosan élek – mondá végül -, hogy olykor afféle jóstehetség száll meg. Turinban senkit sem ismerek, soha sincs alkalmam valakinek köszönni vagy valakinek a köszönését elfogadni. Egyetlen örömem az, mikor fiam eljön hozzám ebédre. Ha néha rosszulesik ez a magány, azért mégsem panaszkodom. Csekély ember voltam, de a körülmények felemeltek; ezért hálával tartozom; az élet nem éppen jó, de vannak, akik a magasban élnek.” Mikor elhagytam a magyar hőst, úgy tetszett nekem, mintha még soká folytatnám a megszakított társalgást. Én sem kívánom, hogy az élet jó legyen; aszerint becsülöm, hogy milyen magas a cél, amely felé vezet.”

Az idős Juliette Adam asszony (fotó: Wikipedia)

Az idős Juliette Adam asszony (fotó: Wikipedia)

A következő években-évtizedekben aztán Juliette Adam asszony egyre kevésbé viszonyult szívélyesen hazánkhoz, vagy még pontosabban a németbarát magyar (osztrák-magyar) politikához, s figyelme inkább az elnyomott, hazátlan szláv népek felé fordult. Persze azt a Magyarországot, amit még kislányként, 1848-49-ben zárt a szívébe, soha nem feledte, Kossuth 1894-ben bekövetkezett halálakor pedig ő írt róla megható nekrológot a Cosmopolitan magazinba (igen, abba a Cosmopolitan magazinba). Hűsége akkor is szilárd maradt, mikor az első világháború végre elhozta Franciaországnak – és személyesen neki – az oly régóta vágyott, németekkel szembeni revanche-ot: a trianoni békediktátum megkötésének idején – 84 éves is elmúlt már ekkor – a Le Figaro hasábjain érvelt szenvedélyesen Magyarország feldarabolása ellen (mint ismeretes, nem túl nagy sikerrel).

1936-ban, éppen 100 éves korában hunyt el. A párizsi Père-Lachaise temetőben nyugszik

 

Források és idézetek: Méray Tibor: Az ifjú hölgy látogatása/Supka Géza: A harmadik köztársaság múzsája (Juliette Adam magyarországi útirajzának összefoglalója szintén Méray Tibor cikke alapján íródott. Bár a könyvnek létezik magyar fordítása, sajnos gyakorlatilag beszerezhetetlen)

Kapcsolódó cikkeink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése