Szabadidő

Rosszul fordította Petőfit, de feltalálta a homoszexualitást Kertbeny Károly Mária

Kertbeny Károly Mária bejárta Európát, és egész életében odaadóan szolgálta a magyar irodalom ügyét; mellesleg pedig ő volt az egyik legelső melegjogi aktivista is.

„Kertbeny, ki be tudja bizonyítani, hogy minden évét a hazának szentelte, már akkor írt, mikor a világnak tudtára kellett adni, hogy élünk. Senki sem tett nekünk e részben kitartóbb szolgálatot, mint Kertbeny; a többiek utána méntek, mint a ludak a gúnárnak.”

 Jósika Miklós

A 19. század közepén Kertbeny Károly, ez a hosszú hajú, sápadt, túlhajszolt, örökös romantikus lázban égő és mindig súlyos pénzzavarokban szenvedő fiatalember (illetve egy idő után már nem annyira fiatalember) volt a magyar irodalom legelkötelezettebb és legszenvedélyesebb népszerűsítője, aki könyvekkel és kéziratokkal (ahogy ő írja: egy kis mozgó könyvtárral) alaposan megpakolva rótta fáradhatatlanul Európát, hogy aztán a kor szellemi elitjére zúdítsa saját műfordításait; más egyebek mellett Petőfi, Arany, Vörösmarty és Jókai írásait.

Ügyességének, rámenősségének és társaságbéli hajlékonyságának köszönhetően szinte minden ajtó megnyílt előtte. 1847-ben például Párizsban bebocsátást nyert a német romantika óriásához, Heinrich Heinéhez, majd – mintha ennél mi sem lenne természetesebb – felolvasta neki a Petőfi-összest (részben valószínűleg Dux Adolf, részben a saját fordításaiban); legalábbis azt a részét, ami már megvolt belőle. Az akkor már jó ideje súlyos beteg, félig vak Heine állítólag érdeklődve hallgatta a magyar költeményeket, és végül a következő ítéletet hozta:

 „Ön egészen új, nem is sejtett világot tár föl előttem, mellyen annyi erő, fiatalság s annyi tavaszi szín és fény árad el. S mind ez olly közel állott hozzánk, hogy csaknem megbotlottunk benne, s mi még sem vettük észre! Ismerőseim közé ugyan már több honfitársát számitám, s különösen közel viszonyban állék gróf Dessewffy Auréllal, de ezek mindnyájan csak engemet jöttek kihallgatni, a helyett, hogy nekem adtak volna hallgatni valót; tőlem várták az ő civilisatiójokat, a helyett, hogy fel fogták volna lelkemet, melly a civilisatióval jóllakva, azon természetes, leleplezetlen és erőteljes táp után vágyódik, mit nagyon szeretnek embereink egyremásra barbárságnak nevezni. Olly barbár azonban, mint minő az ön Petőfije, ezerszer kedvesebb előttem, mint túláradó miveltségünk valamennyi illedelem-pagódjai.”

Egyszóval Heine a nemes, ám civilizálatlan vadembert látta Petőfiben, illetve bennünk, magyarokban, amin akár meg is sértődhetnénk, de 170 év elteltével talán már nem érdemes; pláne, hogy azért vannak bizonyos kétségeink afelől, hogy ez a találkozó tényleg létrejött. Az viszont biztos, hogy 1849 elején (tehát még Petőfi életében) Frankfurtban megjelent egy kötet Kertbeny Petőfi-fordításaival, amelyet az író (mármint Kertbeny, nem Petőfi) nagy tisztelettel el is postázott a jeles német romantikusnak. Erre írta az elragadtatott (noha továbbra is a Parnasszus magaslatairól szónokoló) Heine, hogy „Petőfi olyan költő, akihez csak Burns és Béranger hasonlítható […] annyira egészséges és primitív, egy beteges és reflexív allűrökkel teli társadalom kellős közepén, hogy Németországban senkit sem állíthatnék melléje; nekem magamnak is csak néhány ilyen természetes hangom van; ezzel szemben az a benyomásom, hogy szelleme nem túlságosan mély, s hiányzik belőle minden hamleti vonás, a maga és népe szerencséjére.” Alighanem ez volt az a pont, az a szimbolikus pillanat, amikor a magyar irodalom – mondjuk így – hivatalosan is világirodalmi rangra emelkedett. Ezt pedig Kertbeny Károlynak köszönhetjük.

Az ifjú Kertbeny Károly portréja (fotó: Wikipedia)

Az ifjú Kertbeny Károly portréja (fotó: Wikipedia)

Talán meglepő, de Kertbeny egyébként a korabeli közmegegyezés szerint kimondottan pocsék fordítónak számított; afféle csodabogárnak, aki dilettáns igyekezettel próbálta úgy-ahogy átültetni németre a szép magyar szövegeket. Csikorgó mondatai, mulatságos vagy bosszantó félrefordításai miatt számos kritika érte a magyar írók részéről is: Jókai viccesen Kertbőlkynek hívta, Greguss Ágost többször élesen kikelt a ferdítései ellen, Pákh Albert gyilkos szatírát írt róla, Arany János meg, amikor éppen hírét vette, hogy művei megint Kertbeny fordítói mészárszékére kerültek, már jó előre valóságos pánikba esett. Jóval halála után pedig Hatvany Lajos tervezett róla könyvet írni Fölösleges ember címmel. 

Azonban Kertbenynek, ennek a szavakkal nem mindig megfelelően bánó, rossz fordítónak mégis akadt két olyan szóalkotása, amelyeket a valószínűleg sokkal többen ismernek világszerte, mint Petőfi, Jókai és Arany műveit együttvéve. De erről majd később – a nyughatatlan Petőfi-apologétával ugyanis már az odáig vezető úton is rengeteg izgalmas dolog történt. 

Épp 196 éve, 1824. február 28-án született Karl Maria Benkert néven (ismét egy Mária nevű magyar férfi!) Bécsben mint magyar szülőknek fia, ahogy önéletrajzában írja – apja egyébként Anton Benkert bajor színész és újságíró (Hatvany Lajos szerint: revolverzsurnaliszta), anyja pedig Charlotte Graf festőnő, a kis Karl anyanyelve pedig természetesen a német volt, így pláne megsüvegelendő, hogy később büszkén vallotta magát magyarnak. Családjával 1826-ban Pestre költözött, és tanulmányait már Magyarországon végezte, előbb Egerben, majd a Pesti Piarista Gimnáziumban. 1840-ben, alig tizenhat évesen került az irodalom bűvkörbe: könyvkereskedéssel foglalkozott Győrben és Pesten, de ezt hamar elunta, és egy rövid időre beiratkozott az orvosi egyetemre, valamint belépett az 5. tüzérezred növendékei közé, és megjárta Dalmáciát is, de egyik kaland sem tartott sokáig.

Az ifjú Kertbeny több arcszőrzettel és rövidebb hajjal (forrás: Wikipedia)

Az ifjú Kertbeny több arcszőrzettel és rövidebb hajjal (forrás: Wikipedia)

Szüleinél – akik egy Magyar Királyhoz elnevezésű fogadót üzemeltettek – gyakran megfordultak a magyar és a német művészeti élet kiválóságai, akik rendkívül mély benyomást tettek az ifjú Benkertre (vagyis Kertbenyre: vezetéknevét is nagyjából ekkoriban változtatta meg, és aztán váltig bizonygatta, hogy ennél magyarabb név nincs is.) Különösen Petőfitől volt elragadtatva, akit 1845-ben ismert meg, hol máshol, mint a Pilvax kávéházban.

A múlt század negyvenes éveinek derekán, a nyughatatlan Benkert-Kertbeny Pesten, Lisznyai Kálmán, Pákh Albert, Szász Károly és Tompa Mihály baráti társaságában forgolódott. Egy bizonyos Bakody Tódor vendégszerető házában került a kezébe Petőfi Sándor első. Versek című kötete (1844. november 15-én, Budán jelent meg, a „Magyar Kir. Egyetem betűivel”). Olvasgatni kezdte. Különösen az Ez a világ amilyen nagy című vers nyerte el a tetszését. Odafordult a mellette ülő fiatalemberhez. Megkérdezte: nem ismeri-e véletlenül a költemények íróját? A fiatalember ismerte. „Petőfi? Egy lump, aki nem tud okosabbat tenni, mint hogy verseket farag.” Kertbeny — saját bevallása szerint — erre védelmezni kezdte a költőt, és hevesen vitába szállt a becsmérlővel. Persze hamarosan kiderült: Petőfivel szólalkozott össze.  (Kertbeny és Petőfi első találkozása egy Iszlai Zoltán által ismertetett szórakoztató anekdota szerint.)

1846-ban Jahrbuch néven német nyelvű irodalmi folyóiratot indított, saját bevallása szerint azért, hogy hidat verjen a magyar politikai és szellemi mozgalmak és Európa között, ám nem járt valami fényes sikerrel, mivel a lapot a magyarok és a németek körülbelül egyformán utálták: „a Jahrbuch elsőfele kinyomatott… No hát, szép sárba lépett. A német lapok gúnyoltak és protestáltak a feladati ellen, a magyarnak szolgája lenni, és a magyar lapok protestáltak, hogy Magyarországban nincs jogosult német elem. Egyik se felfogta Kertbenynek engesztelhető eszmét. Végre megfogta sátorfáját és tovább ment. Május 6-án elhagyott Pestet. Édesapja már halálágyon feküdt. Ment gyalogosan, csak tiz forinttal, és Petőfi költeményeivel a világba. Balatonfüreden Deák Ferenczet találta, és az őt felbátorította, külföldre menni, és a magyar irodalmát képviselni.”

Szóval Kertbeny Károly vette a vándorbotot, és a zsebében tíz forinttal (más források szerint öt forinttal, mindenesetre nagyon kevés pénzzel) nekivágott Európának, ahol aztán egyrészt lenyűgöző gátlástalansággal futtatta saját magát, illetve gyűjtötte a híres emberek skalpjait, másrészt pedig igazi őszinte szenvedéllyel és buzgalommal szolgálta a magyar irodalom ügyét. Petőfi-versekkel bombázta Heinét, francia irodalmi szalonokban George Sand-hoz dörgölőzött, Berlinben Alexander von Humboldt, a Grimm testvérek és Bettina von Arnim társaságában tűnt fel, Weimarban Liszttel parolázott, Genfben Hans Christian Andersent zaklatta, levelezett Marxszal, megismerkedett Musset-vel, Bakunyinnal, Prosper Mérimée-vel, Verdivel, Gustave Doréval, Londonban meg egy Badinguet-nek csúfolt komor úrral, aki később III. Napóleon néven vonult be a történelembe; ezen kívül részt vett a berlini és a hamburgi forradalmi megmozdulásokban, Bécsben borkiviteli társaságot alapított, a magyar könyveket és kéziratokat rendszerezte a British Museumban, időnként különféle hatóságok elől bujkált, és egy ideig dolgozott az osztrák titkosrendőrségnek is. Ilyen világlátott és ilyen előkelő körökben forgolódó magyar író valószínűleg azóta sem született.

Közben szakadatlanul írt és fordított, számtalan újságnak volt rendszeres szerzője vagy levelezője, és csak úgy ontotta magából a hullámzó színvonalú, ám annál lelkesebb magyar témájú cikkeket, és az egyéb szóra sem érdemes írásműveket (már amikor éppen mondjuk nem az adósok börtönében csücsült):

„Mindenütt otthon volt, de sehol se volt neki otthona. Minden nyelven beszélt, de egyen se tökéletesen. Saját följegyzései szerint vagy százötven német, angol, francia és olasz újságba dolgozott, de egy se vállalta munkatársának. Vagy nyolcvan könyvének a címe van benne a Szinnyeyben, saját vallomásai alapján, de azoknak egy részét soha senki nem látta, mert nem is voltak soha megírva. Nagyon össze van nála keverve a Wahrheit und Dichtung: sokat téved, mikor másokról beszél, de legmegbízhatatlanabb, ahol magáról szól. [… ] Megjelent egy könyv, amelyben Josef Fekete elmondta, hogy milyen nagy író Kari Maria Kertbeny. Ez a Josef Fekete maga K. M. Kertbeny volt. Megjelent egy pár év múlva egy másik könyv is erről a témáról. Ebben Karl Borromeus von Benkő méltatta a jeles Kertbeny érdemeit s nyomtatott bizonyságra is hivatkozott: a Josef Fekete könyvére. Ez a K. B. von Benkő szintén a mi Károly Máriánk volt.”

 

Ám Kertbeny Károly személye nem csak az ilyen-olyan minőségű fordításai és kalandos élete miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert ő alkotta meg, illetve ő használta először írásban a homoszexuális és a heteroszexuális kifejezéseket 1869-ben az A porosz büntető törvénykönyv 143-as paragrafusa és ennek 152-es paragrafusként való fenntartása az Észak-Német Államszövetség büntetőtörvénykönyv tervezetében, valamint az A porosz büntető törvénykönyv 143-as paragrafusa által okozott társadalmi kár címeket viselő két (névtelenül megjelent) értekezésében, amelyekben a szodómiát (a két férfi közötti szexuális aktust) korbácsolással és testi fenyítéssel büntető szigorú porosz törvények ellen emelt szót, és amellett érvelt, hogy a beleegyezésen alapuló szexuális aktusok büntetőjogi üldözése sérti az emberi jogokat, teret enged a zsarolásnak, és sokakat öngyilkosságba kerget.

Tehát a homoszexualitás is magyar találmány; akárcsak a hatsoros zongorabillentyűzet vagy a Batman

Maga Kertbeny egyébként – saját bevallása szerint – nem volt homoszexuális, és a kérdéssel egy „abnormális ízlésű” barátja (aki „gyermekkora óta küzdött elnyomhatatlan szenvedélyével”)  öngyilkossága után kezdett behatóbban foglalkozni, szóval mondhatnánk, hogy inkább amolyan 19. századi melegjogi aktivistaként határozta meg önmagát, akit a kérlelhetetlen igazságérzet vezérelt csupán – ugyan ez kissé erőltetett, de talán annyira nem áll messze a valóságtól. Mindemellett Kertbeny nagy valószínűséggel a férfiakhoz vonzódott, de egyrészt az ilyesmit akkoriban nem volt tanácsos hangoztatni, másrészt meg az emberek is máshogy tekintettek a saját szexuális irányultságukra, mint manapság.

Kertbeny Károly 1865-ben (fotó: Wikipedia)

Kertbeny Károly 1865-ben (fotó: Wikipedia)

Kertbeny 1875-ben tért vissza Budapestre. 51 éves volt, de sokkal többnek látszott; a zaklatott életmód, a pénztelenség, a számtalan kudarc és visszautasítás mély nyomokat hagytak rajta.

Mikor 1874-ben az Athenaeum kiadta az első illusztrált Petőfit, s abból neki is küldött egy példányt Lipcsébe, könnybe lábadt a szeme: – Az első elismerés élelemben, amiben a hazám részesít! Hosszú, égimeszelő termete már akkor meggörnyedt, az arca csupa ránc volt, bozontos bajusza csupa ősz, az ötvenéves férfi hetvenes aggastyánnak látszott. Régi barátai elhaltak, kikopott mindenünnen, Jókai-regények fordításából tengette magát. Jókai volt az is, aki hazahozta a fáradt vándort, aki nem kívánta már a dicsőséget, csak kenyeret és födelet kívánt. Megkapta mind a kettőt, a főváros adott neki kvártélyt a Rudas-fürdőben, Trefort kultuszminiszter megbízta Magyarország német könyvészetének a megírásával —  amikor nem hívta, nem kergette, a dicsőség pillangója is kezdte körüllebegni. Persze, nem az exotikus, szivárványszín lipe, amit valaha hajszolt, hanem csak olyan szerény magyar káposztapille. A lapok időnként tisztelettel írtak róla, mint nagyérdemű honfitársról, a Petőfi Társaság tagjává választotta s tarka anekdotáit mindig szívesen hallgatták a Kispipában. Szerény, senkit nem zaklató, szemérmes koldus lett belőle, csak a könyvtártiszteknek volt réme, akiket mindig adatokért sanyargatott a nagy bibliográfiai műhöz.

 

1882. január 23-án, 57 évesen hunyt el. Temetésén Komócsy József, a Petőfi Társaság alelnöke mondott szép beszédet, koporsójára pedig Jókai Mór helyezte az első koszorút.

 

források és idézetek: Takács Judit: Kertbeny Károly és a magánélet szabadsága (Holmi)/Móra Ferenc: Kertbeny/Kertbeny följegyzései Petőfiről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése