nlc.hu
Egészség

Halad a nyomozás a szigetszentmiklós olajszennyezés ügyében

Közelebb került a rendőrség a szigetszentmiklósi olajszennyezés elkövetőihez

Szorul a hurok a szigetszentmiklósi olajszennyezés elkövetőinek nyaka körül, a rendőrség egyre több információval rendelkezik.

December elején ismeretlenek fáradt olajat engedtek a Dunába Szigetszentmiklósnál, az eset nagy port kavart a sajtóban, és óriási felháborodást váltott ki, így érthető módon a hatóságok nagy erőbedobással vágtak bele a nyomozásba. A vízügyi igazgatóság karácsony környékén befejezte a munkát a helyszínen, a területet most őrzik. Időközben a lakosság által felajánlott nyomravezetői díj már elérte a tízmillió forintot, és ehhez jön még hozzá a BRFK által felajánlott további kétmillió forint – írja az Infostart.

Nagy István agrárminiszter az olajszennyezés helyszínén (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Nagy István agrárminiszter az olajszennyezés helyszínén (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

A nyomozók már számos kamerafelvételt megtekintettek a helyszín környékéről, és számos lakó is segíteni tudta a hatóság munkáját. A közel kétezer négyzetméteres terület nagy része a vízügyi igazgatóságé, kisebb részben Szigetszentmiklós önkormányzatáé. A károk pénzben kifejezett értékét még nem tudják meghatározni. Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere szerint a természet magától évtizedek alatt képes regenerálódni, emberi beavatkozásra lesz szükség ennek gyorsítására.

Olajkatasztrófák a nagyvilágból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top