nlc.hu
Egészség
A kemoterápiája alatt is tanít az elhivatott óvónő

Ez az óvónő továbbra is dolgozik, miközben második harcát vívja a petefészekrákkal

Kelly Klein munkája egyben a szenvedélye is, amit még a kemoterápiája alatt, a petefészekrákkal való küzdelme során sem volt hajlandó feladni.
óvoda, gyerek, óvónéni

Miután Kelly Klein-nál, a minnesotai óvodapedagógusnál öt évvel ezelőtt 3. stádiumú petefészekrákot diagnosztizáltak, az agresszív kezelés miatt körülbelül hat hónapig nem tudott dolgozni.

A nyár folyamán sajnos ismét kiújult a betegsége, de ekkor úgy döntött, hogy mindent megtesz azért, hogy továbbra is taníthasson, hiszen a munkája egyben a szenvedélye is.

Az óvoda igazgatójával közösen kitalálták, hogy amíg a kezelések tartanak, addig Klein ideiglenes tanterme az a kórházi szoba lesz, ahol a kemoterápiát kapja a minnesotai kórházban.

A kemoterápiás kezelései alatt innen tartja online az órákat, ami nem jelent problémát. hiszen a pandémia első karanténja alatt már megszokta a tanítás virtuális formáját ő is, és a gyerekeknek sem új ez a felállás.

Előzd meg!

A petefészekrák korai stádiumában nagyon jók a túlélési és gyógyulási esélyek. A tünetek azonban nem eléggé specifikusak és egyértelműek, hogy jelentkezésükkor azonnal orvoshoz forduljunk. A nők többsége átsiklik a jellegtelen hasüregi változások felett, és hajlamos elbagatellizálni, hiszen sok kevésbé veszélyesnek tűnő tünete lehet. Épp ezért nagyon sokat számít az éves rákszűrés!

Kellynek rengeteget jelent, hogy a munkáját folytathatja, mert ahogy mondja: a gyerekek energiával töltik fel, és addig a pár óráig, amíg tanít, még a lehangoló kórházi környezetben is úgy érezi, hogy normális mederben folyik az élete.

Elmondta azt is, hogy a második rákos csatája előtt úgy döntött, ezúttal csak olyan emberekkel veszi körbe magát, akiket ő csak „három F-nek hív: család, ötéves gyerekek és barátok”(family, five years, friends). Hozzátette azt is, hogy megtanulta azokkal tölteni az idejét, akik pozitív energiával töltik fel.

(Good Morning America)

Az élet írta ezeket a történeteket is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top