nlc.hu
Egészség

Sokkal kevesebb vakcina jött, csalódottak az idősek

Alig várták az idősek, hogy megkapják az oltást, hoppon maradtak

Van háziorvos, aki semmit nem kapott a beígért szállítmányból, hat nyolcvan év feletti beteget választhat, akit oltópontra küld.
A Moderna koronavírus-vakcinája

Nagyon beleélték magukat az idős betegek, hogy végre megkapják az oltást, ám ez elmaradt – mesélte az RTL-Híradónak egy háziorvos, aki azt mondta, azután, hogy hétfőn üzenték meg, hogy az eheti oltások elmaradnak, pedig ő már megszervezte őket, úgy döntött, kiszáll a szervezésből. Eredetileg tíz páciense kaphatta volna meg a vakcinát, ő ki is választotta, meg is beszélte velük – ezután derült ki, hogy semmit nem kap a rendelője.

Jóval kevesebb, 18 ezer helyett csak 10 ezer 800 darab Moderna vakcina érkezett, így több háziorvos egyáltalán nem kapott az oltóanyagból. Nekik ezért oltópontra kell küldeniük hat kiválasztott betegüket, akik a Pfizer vakcinát kapják majd. A baj az, hogy idős, nehezen mozgó emberekről van szó, akiket a család tudna szállítani, ám ők többnyire dolgoznak, betegszállítót pedig szintén nagyon nehéz szerezni számukra.

Az operatív törzs tájékoztatóján elmondták: az ötezer praxisból mindössze 1080 háziorvosi rendelő kaphat Moderna-vakcinát, ez jóval kevesebb, mint amire számítottak.

Kiemelt kép: Gina Ferazzi / Los Angeles Times via Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top