2 floridai nő idős asszonynak adta ki magát: így próbáltak meg oltást szerezni

FEL | 2021. Február 19.
Ritka az, amikor a nők (vagy akár a férfiak) idősebbnek hazudják magukat, de ez a két floridai nő idős asszonynak álcázta magát.

Floridában történt, hogy két nő  lebukott azzal, hogy idősebbnek adja ki magát. Így szerették volna beadatni maguknak a koronavírus elleni vakcina második oltását.

„Tegnap jöttünk rá, hogy pár fiatal hölgy idősebb nőnek öltözve jött be második oltásra” – mondta Dr. Raul Pino, a helyi egészségügyi biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján, és hozzátette, nem tudja, hogy a két nő hogyan úszhatta meg első körben a csalást.

Bár a két 30-40 közötti nő tett azért, hogy ne derüljön ki a turpisság: főkötőt kesztyűt és szemüveget viseltek, amikor az oltásra bejelentkeztek.

A vezetői engedélyük buktatta le őket

Mindkettőjüknek volt hivatalos oltási könyve, benne az első oltás igazolásáról, de a második kísérletnél problémák merültek fel a vezetői engedélyükkel kapcsolatban – mondta Pino.

„A két nőt szabálysértési figyelmeztetéssel elbocsátották, miután kiderült, hogy születési dátumuk nem egyezik meg az oltások regisztrációjához használtakkal” – áll az Orange County Sheriff Office közleményében. 

A seriff hivatalában a nőket Olga Monroy-Ramirez (44) és Martha Vivian Monroy (34) néven azonosította a két álcázót.

(abc news)

Fotó: Pexels

Nahát!

Exit mobile version