Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

Nahát, mekkora pocakja lett a gyerekednek!

Az egymás gyerekére való beszólogatást igazán be lehetne már fejezni.

Közeledik a játszóteres anya az utcán, akivel nagyjából négy szót beszélgettél eddig egész életedben – egy ideje nem is láttátok egymást, de nem forgolódtál miatta álmatlanul éjszaka –, és így szól:

Nahát, mekkora pocakja lett ennek a gyereknek!

Gondol ez alatt a te négyéves gyerekedre, aki amúgy egyáltalán nem kövér, csak – hogy úgy mondjuk – van benne tartalék, hogy ne dőljön el az első szélfúvástól. Te meg ott állsz, és nem tudod, mit reagálj – szíved szerint azt mondanád, hogy „Nahát, neked meg mekkora segged lett!”, de ilyet nem tesz egy jól nevelt ember, úgyhogy inkább lenyeled a csípős választ, esetleg szabadkozol, hogy hát az anyja, apja sem vékony, a gyerek sem lehet egy nádszál. De miért kellene magyarázkodni a gyereked miatt egy félidegennek, és főleg miért kell egy ilyen tenyérbemászó beszólást eltűrni?

Mintha az utóbbi időben divattá vált volna, hogy beszólogatnak az anyák egymás gyerekének a súlyára. Mikor lett ennyire központi kérdés, hogy egy gyereknek mekkora pocakja van, mennyi zsírt hordoz a testén? Miért érzik feljogosítva magukat az emberek arra, hogy burkoltan vagy nyíltan gyerekeket szégyenítsenek meg, szidják a testüket? Elképesztő ez a trend, és nagyon gyorsan abba kellene hagyni, mert az egésznek csak egy vesztese lehet: a gyerek.

gyerek testkép beszólás

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Minél több megjegyzést teszel ugyanis egy gyerek testére, annál inkább a testképzavar felé taszigálod. Egy négyévesnek még nem kell modellalkatúnak lennie. A gyerekek úgy fejlődnek, főleg kicsi korukban, hogy egy ideig széltében nőnek, aztán hirtelen megnyúlnak. Ez biológia kérdése, nem pedig a helytelen táplálkozás következménye. Bár nem igazán hiszem, hogy azért jön a gyerek súlya szóba, mert annyira aggódna a másik anya az egészségéért. Sokkal inkább arról szól ez, hogy ettől érzi jobban magát a bőrében, amolyan „nézd meg, én jobb anya vagyok, az én gyerekem vékonyabb” beszólások ezek. A soványság lenne a jó anyaság ismérve?

Annyira megőrült már ez a világ a vékonyság kultuszától, hogy négyévesek testén kell élcelődni, ha nem kockás a hasuk?

Ahogy egy kutyás ismerősöm mesélte, a kutyákat is ugyanígy meg szokták szólni más gazdik a súlyuk miatt, de ott legalább csak a másik ember lelkében okoznak kárt, hiszen a kutya mit sem ért az egészből, boldogan csóválja tovább a kövér fenekét. De egy gyerekben mi zajlik le, ha már ovis korában a súlyát firtatják, a testét bírálják? Mit érezhet, ha a nagy és okos felnőttek azt mondják, hogy csúnya és elfogadhatatlan, hogy nagy a pocakja, hurkásak az ujjai, és esetleg még magasra is nőtt?

Nem kellene kivetíteni a fogyókúrázós-fitneszes őrületet a gyerekekre, mert ennek nagyon rossz vége lesz. Egy rakás testkép- és evészavaros, a saját testével egészségtelen viszonyban élő felnőtt kerül majd ki az ilyen anyák kezei közül, hogy aztán hosszú terápiában megfejtsék, hogy az anyja és a szomszéd is azzal nyomasztotta négyévesen, hogy nagy a pocakja.

Ha ilyen helyzetbe kerülsz, akkor ne hagyd magad. Ne hagyd a gyerekedet. Ne engedd senkinek, hogy kritizálja a testét, mert ki védi meg, ha nem a saját anyja, apja? Meg kell mondani az ilyen embernek, hogy semmi köze hozzá, és te úgy szereted a gyerekedet, ahogy van. Ne tegyük tönkre a gyerekek lelkét, vigyázzunk rájuk – de persze azért a szánkra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top