nlc.hu
Egészség
A Debreceni Köztemetőben már hűtőkonténer áll

Hűtőkonténer áll a ravatalozó mögött a Debreceni Köztemetőben

A ravatalozó kapacitása 116 fő elhunyt számára elég, ezt kellett most ideiglenesen bővíteni.

Debrecenben a Debreceni Köztemető látogatói furcsa látványra figyelhettek fel a napokban. A ravatalozó mögött egy méretes konténert szúrhattak ki. Mint a köztemetőt üzemeltető A.K.S.D. kft a Debreciner megkeresésére elmondta, átmeneti kapacitásbővítésre volt szükség, és a hűtőkonténert április 9-én állították üzembe. A hasonló konténerek megjelenése a kórházak közelében a pandémia óta kezd megszokottá válni, de a jelenség egy temető esetében újdonságnak mondható.

Mécses ég a Debreceni Köztemetőben (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Mécses ég a Debreceni Köztemetőben (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Elmondásuk szerint idén április 8-ig bezárólag 24,3 százalékkal növekedett a temetések száma, 716 temetés helyett 890-et tartottak náluk. Csak április 5. és 8. között 81 temetésfelvétel történt – részben a hosszú hétvégi torlódás miatt – , ezért volt szükség a kapacitásbővítésre.

A hűtőkonténer bérlésére sajnos azért van szükség, mert az elhunytak számának emelkedésére fel kellett készülnünk, nagyon reméljük, hogy nem fogjuk soha kihasználni az immár 156 fős hűtőkapacitásunkat

– közölte a cég szóvivője.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top