Egészség

Nekem mindig félig tele a pohár – interjú Péter Katalinnal, aki kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, majd tinédzserkori szerelmével új életet kezdett (x)

Péter Katalin számos nehézségen van túl, de kiállta az élet próbáit. Egy erős, céltudatos és sikeres családanya és dolgozó nő. Hisz abban – és életútja is ezt példázza –, hogy mindenki megkapja a továbblépéshez szükséges lehetőségeket, de a lehetőségekkel tudni kell élni is. Hogyan élt Katalin a számára felkínált esélyekkel? Erről kérdeztük őt!

Nekem mindig félig tele a pohár” – interjú Péter Katalinnal, aki kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, majd tinédzserkori szerelmével új életet kezdett (x)
Milyen nehézségeken mentél keresztül?

A gimnáziumban ismertem meg mostani férjemet, akivel másfél évig jártunk. Nekem igazi, nagy szerelem volt ő, viszont szerinte akkor korai lett volna egy házasság, így elhagyott. Kicsivel később megismerkedtem az első férjemmel, akivel négy közös gyermekünk született. Amikor eljött az idő, hogy visszaálljak a munkába, 10 év GYES után, a férjem ellenségessé vált. Sokat veszekedtünk, majd úgy döntöttünk, elválunk. Nehéz időszak volt ez mindannyiunk számára, megegyezésre kellett jutnunk a gyermekek elhelyezése ügyében, úgy, hogy a gyerekek minél kevésbé sérüljenek.  

Hogyan boldogultál egyedül?

Szerencsémre elég hamar találtam munkát. Teltek az évek, nőttek a gyerekek, majd egy gyógyszeripari céghez jelentkeztem klinikai kutatási asszisztensnek. Hamar rájöttem, hogy én nem is asszisztens szeretnék lenni, hanem klinikai kutatási munkatárs. 43 évesen azért, hogy megkaphassam a vágyott munkát, beiratkoztam egy főiskolára. Végül 2015-ben megkaptam az áhított állást: monitor lettem.  

Ma már újra boldog házasságban élsz. Hogyan kerekedett ki az életed?

Egykori szerelmemmel az eltelt évek alatt is tartottuk a kapcsolatot, de sosem közeledtünk egymás felé. Majd 2018 nyarán találkoztam vele egy vidéki munkám során. Újra egymásra találtunk, és végre kiteljesedett az életem. Házassági eskünkben megfogadtuk: mostantól fogva már jóban-rosszban kitartunk egymás mellett! 

Nekem mindig félig tele a pohár” – interjú Péter Katalinnal, aki kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, majd tinédzserkori szerelmével új életet kezdett (x)
Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik még benne vannak egy nehéz élethelyzetben? 

A mélypontokon mindig úgy gondoltam, hogy ez csak egy állapot, ami majd elmúlik. Szeretném ösztönözni a hasonló cipőben járókat, hogy tartsanak ki, menjenek tovább, és túl fognak jutni a nehézségeken. Ha mi magunkat segítjük, gyakran a megfelelő emberek is mellénk szegődnek.  

Nekem mindig félig tele a pohár” – interjú Péter Katalinnal, aki kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, majd tinédzserkori szerelmével új életet kezdett (x)
Ha kíváncsi vagy Katalin történetére, itt nézheted meg a róla készült filmet:

További inspiráló női élettörténetekért és izgalmas tartalmakért látogass el Facebook- és Instagram-oldalunkra vagy weboldalunkra!

https://www.facebook.com/richteranokert

https://www.instagram.com/richter_a_nokert/

A Richter Főnix Közösség olyan bátor nők közössége, akik képesek voltak a mélypont után felállni és újrakezdeni az életüket. Ha magadra ismersz, küldd el a saját történetedet, hogy erőt adjon mindazoknak, akik még nem értek ennek a hosszú útnak a végére!

https://www.richteranokert.hu/fonix/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top