nlc.hu
Egészség
A szakorvos tippjei a frontérzékenység megelőzésére

Belgyógyász szakorvos: „Napi sétával a szabad levegőn sokkal ellenállóbbak leszünk a fronthatásokkal szemben”

Idén áprilisban úgy cikáznak a frontok Magyarország fölött, mintha nem lenne holnap, alaposan megkeserítve ezzel az erre érzékeny embertársaink életét. A fejfájás és az ingerlékenység csak a belépő szint. Dr. Skorán Ottó belgyógyász szakorvos magyarázta el nekünk, hogyan tehetjük ellenállóbbá a szervezetünket a fronthatásokkal szemben.

A természettel nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, így a természet különböző hatásait – legyen az időjárási front, sugárzás, satöbbi – megérzi a szervezetünk. A fronthatások esetében bekövetkező hirtelen jött hőmérséklet különbségekhez a szervezetünk nagyon nehezen tud alkalmazkodni, aminek orvosi okai is vannak. A fronthatásokra nagyrészt szubjektív érzetekkel reagálunk, és ezek az érzetek nem mindenkinél egyforma mértékben jelennek meg, vagyis mindenki másképp reagál a környezeti hatásokra. Azt, hogy ki hogyan éli meg a fronthatások változásait, nagyon nehéz diagnosztikai módszerekkel mérni. Viszont az egyértelműen kimutatható, hogy szubjektív módon hatással van ránk a front

– meséli az nlc.hu kérdésére dr. Skorán Ottó belgyógyász szakorvos, a doktor24.hu orvosa.

Hazánkban évente nagyjából 100 időjárási front halad át, és ha egy olyan hónap érkezik, mint ez a mostani áprilisi, amikor egymásnak adják a kilincset a hideg- és melegfrontok, sőt olykor akár kettős fronthatások is megkeserítik rengeteg ember életét, sokunkban felmerül a kérdés: tehetünk-e valamit ez ellen? Mivel a természet változásaira érdemi befolyással nem bírunk, az egyetlen dolog, amit tehetünk, ha valahogy a saját szervezetünket próbáljuk felkészíteni a változásokra. De lehetséges ez?

Genetika és frontérzékenység

Online számos helyen találkozhatunk az információval, hogy a frontérzékenység genetikai eredetű, amit a szüleinktől és a nagyszüleinktől öröklünk, így vajmi kevés befolyással bírunk rá, de ez ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét. Dr. Skorán Ottó szerint a frontérzékenység genetikai magyarázatával érdemes óvatosan bánni:

Folynak a világban kutatások a genetika és a frontérzékenység kapcsolatáról, de nagy áttörés még nem történt: még nem találtak olyan gént, amire ezt egyértelműen visszavezethetnénk. A genetikai vizsgálatokkal azért is óvatosnak kell lenni, mert tudjuk, hogy elképzelhető, hogy ugyan ott van egy hibás gén a szervezetünkben, de könnyen lehet, hogy azt a szervezetünk soha nem fogja bekapcsolni, és a hibás gén ellenére az ember egészségben tudja végigélni az életét. Az biztos, hogy bizonyos emberek generációkon át érzékenyebbek a fronthatásokra.

Ha idővel kiderülne, hogy mégis van alapja a genetikai magyarázatnak, akkor sem érdemes feltartott kezekkel várnunk a fejfájást: rengeteget tehetünk a tünetek enyhítéséért vagy akár teljes megszüntetéséért, mivel a frontérzékenységünkre nagy hatással van az életmódunk, a testi- és lelkiállapotunk és a meglévő betegségeink is.

A frontokról

A front egy hideg- és meleg légtömegek határán kialakuló légköri képződmény, amit bizonyos meteorológia paraméterek (páratartalom, hőmérséklet, légnyomás…) egyidejű, hirtelen változása okoz. A frontmentes, anticiklon néven ismert magasabb légnyomású időszakokat rendszeresen alacsonyabb légnyomású, frontokkal kísért légörvények, ciklonok követik.

A hideg- és melegfrontok tünetei

Van különbség a hideg- és melegfrontok között, vagy a tünetek szempontjából egy kutya a kettő? Skorán doktor szerint egyértelműen van:

A melegfrontok többnyire olyan szubjektív tüneteket okoznak, mint a fejfájás és a migrénes panaszok. A hidegfrontnál viszont az erek megváltozásával és összehúzódásával már objektív tüneteket is produkálhat a szervezet: inkább a hidegfrontokhoz szokták kötni például a különböző kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) megbetegedések fokozódását, és szintén hidegfronti hatásnak nevezhető az is, amikor látjuk, hogy hirtelen megugrik a szülések száma.

A legjobb módszerek a frontérzékenység ellen

Fotó: Getty Images

De mi a helyzet a kettős fronthatásokkal?

A kettős fronthatások esetében mind a hideg-, mint a melegfrontok tünetei egyszerre jelentkezhetnek, és ez rendkívül változatos tünetegyüttest okozhat. Kettős fronthatás esetében nemcsak a hőmérséklet, hanem a folytonos légnyomásváltozás is megterheli a szervezetünket.

Tünetet kezelni is érdemes, de a megelőzés az igazi

Skorán doktor elmondása szerint jelenleg a frontérzékenység gyógyszerekkel való megelőzése nem lehetséges, de a tüneteket érdemes gyógyszeresen kezelni: az elérhető fájdalomcsillapítók használata már csak azért is javasolt, mert a panaszok hosszú távú megléte nagyon rossz érzetet és betegségtudatot okoz. Azonban ez az a terület, ahol elsősorban a megelőzés segít. A szervezetünket fel tudjuk készíteni arra, hogy kevésbé legyen érzékeny a frontokra, és ennek a legfőbb kulcsa az egészséges életmód.

Ha egészségesen élünk, és a szervezetünk egyensúlyban van, az már egy jó módszer a frontérzékenység ellen. Ha valaki próbál stresszmentesen élni (vagy legalábbis csökkenteni azt), és egészségesen táplálkozik, már sokat tett ezért. Fontos a napi ritmus tartása és az alvásigényünk megfelelő kielégítése: ez utóbbi a felnőtt emberek esetében napi 6-9 óra, de egyénenként változik. Ha megfelelően alszunk, táplálkozunk és stresszmentesen élünk, akkor a fronthatások sokkal kevésbé érnek el minket. A táplálkozás szempontjából az a legfontosabb, hogy tartsuk vele karban az immunrendszerünket. Az immunrendszerért felelős mechanizmusok nagy része a bélrendszerünkben található: ha a beleinkben élő baktériumok egyensúlyát fenntartjuk, akkor egészségesek leszünk, de ha ez felbomlik, akkor az egészségünk is romlani kezd. Ez pedig egy olyan szubjektív érzetet ad, ami miatt a fronthatásoknak is jobban ki leszünk téve. A mozgás is segít, és az is fontos, hogy minél több időt tartózkodjunk a szabad levegőn. A szabadban töltött idő által közelebb kerülünk a természethez, és erőteljesebben érezzük azokat a hatásokat, amiket a természet ad nekünk. Egy mesterséges környezetben, a kellemesen meleg szobában a számítógép előtt ülve teljesen másképp érzékeljük az időjárás hatásait, mert ilyenkor nem próbálunk meg alkalmazkodni a változásokhoz. Ha így megyünk ki a 22 fokos lakásból mondjuk a 9 fokos utcára, a szervezetünk nem fog tudni alkalmazkodni. Viszont ha naponta sétálunk, levegőzünk és mozgunk egy kicsit, sokkal inkább ki tudjuk védeni a front okozta hatásokat.

Így előzd meg és kezeld a frontérzékenységet

Mozogj!

A mozgás hiánya is lehet oka a frontérzékenységünknek. A mozgással nem arra gondolunk, hogy ússz le napi tizenöt kilométert, és nem kell mindennap másfél órát izzadnod a konditeremben sem: ha már napi fél órát sétálsz, sokat teszel azért, hogy a szervezeted jobban reagáljon a frontokra. A mozgás vérkeringés-javító hatással bír, növekszik a szervezet és az agy oxigénellátása, és a felszabaduló boldogsághormonok a fájdalmakat is csökkentik.

Tölts sok időt a szabadban!

Ez persze a mozgással is kombinálható, de ha csak pihenni mész ki a parkba, az is jó hatással lesz rád. Ne várd mindig az ideális időjárást, akkor is menj ki, amikor nem a legbarátságosabb az idő, mert a szervezetünk alkalmazkodóképessége jobb lesz, ha nem folyton a négy fal között ülünk.

Teázz sokat!

A népi bölcsesség (és sok patikus) szerint levertség és fejfájás esetén csodákat tesz a cickafarkból és az orbáncfűből készült tea. Mivel a levertség és a fejfájás a frontérzékenység két leggyakoribb tünete, következésképp ezek a teák jól használhatók frontérzékenység esetén is.

Zuhanyedzés

Oké, ezt leírni könnyű, megcsinálni már nem annyira: a szervezet változástűrő képessége javítható például azzal, ha zuhanyzás közben a hideg- és a meleg vizet felváltva használjuk. A módszer egyrészt piszkosul kényelmetlenné teszi a zuhanyzásunkat, másrészt serkenti a vérkeringést, edzi az ereket és hatásos a migrénes fejfájás megelőzésében is, így a kényelmetlenségért cserébe legalább kapunk valamit. Hasonlóan jó hatással bír a szauna is, de ez sokunk számára (pláne a mostani járványhelyzetben) nem elérhető opció.

Használj illóolajokat!

Párologtassunk vagy csepegtessünk a fürdővízbe illóolajokat, mert a nyugtató hatásuk csökkenti a fronthatás következtében növekvő ingerlékenységünket. A levendula, a kamilla és a citromfű olaj jó hatással bír, és javíthatja az alvásminőségünket, míg a borsmenta- és az eukaliptuszolaj a halántéknál a bőrbe dörzsölve a fejfájást csillapíthatja.

Táplálkozz vitamindúsan!

A megfelelően kiválasztott élelmiszer kiválasztása is segít a frontok átvészelésében. Figyeljünk rá, hogy az évszaknak megfelelő élelmiszereket fogyasszunk, az étkezésünk pedig minél több magnéziumot, cinket, szelént, káliumot, valamint C-vitamint tartalmazzon. Az olajos magvak és a tejtermékek ilyen esetben nagyon hasznosak. Így megelőzhetők a hiányállapotból bekövetkező tünetek.

Kerüld az alkoholfogyasztást és a dohányzást!

A sok koffeinfogyasztás mellett a túlzott alkoholfogyasztás és a sok dohányzás is érzékenyebbé teheti a szervezetünket a közeledő frontok hatásaira, így ezek elhagyásával is javíthatjuk az ellenálló képességünket.

Csökkentsd a stresszt az életedben!

Tudjuk, ezt sokkal könnyebb leírni, mint megcsinálni, de ettől még törekedni kell rá. A kiegyensúlyozott idegrendszer is segít abban, hogy jobban viseljük a fronthatások megpróbáltatásait. Néha egy kis relaxálás, jóga, masszázs vagy meditáció csodákra képes.

Az áprilisi bolond időjárásról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top