nlc.hu
Egészség
Őszintén a családban a felvilágosításról

Görög Zita: „Én az az anyuka szeretnék lenni, akihez bármikor bármilyen kérdéssel lehet fordulni”

Görög Zita idősebb fia és lánya már jócskán benne van a kamaszkorban, ez azonban cseppet sem akadályozza a családot abban, hogy minden intim kérdésről, így a menstruációról is őszintén, tabuk nélkül beszélgessenek egymással.

Te hogyan élted meg anno az első menstruációt?

Nekem lelkileg volt inkább nehéz, mivel már 15 éves is elmúltam. Körülöttem már mindenki túlesett rajta, én pedig még nagyon kislány voltam. Rettenetesen rosszul esett, mert kiközösítve éreztem magam. Nyilván volt egy-két jó barátnőm, de akik előtte 7-8 évig nagyon jó barátaim voltak, ők sajnos emiatt a nagylányok csapatába sorolták magukat és a nem menstruáló lányokat néhányan cikizték. Nagyon rosszul éltem meg és elképesztően vártam, hogy végre megjöjjön az első menstruációm. Vicces volt, mert végül is Mikulás napján érkezett: mondhatjuk, hogy pont mire már nem hittem a Télapóban, utoljára még hozott egy ajándékot.

Mennyi ismereted volt róla előzetesen?

Én akkor azt gondoltam, hogy mindent tudok róla, de most, hogy szülő vagyok és felnőtt nő, visszatekintve körülbelül 60-70 százalékban voltak ismereteim.

Otthoni beszélgetésekből gyűjtötted össze, amit tudnod kellett?

Nálunk a menstruáció nem volt tabutéma, de sok minden másról az édesanyám nem tudott annyira nyíltan beszélni: szexuális témákban korlátolta őt a szemérmessége. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy az édesapám volt az egyetlen férfi az életében, és hogy vele sem beszélgettek túl sokat erről a nagyszüleim. Így, felnőtt fejjel ezt már másképp látom: sokkal több mindent elmondhatott volna, de még így is jóval többet tudtam, mint a kortársaim. Az édesapám viszont egy igazi hippi: nála aztán nincs tabutéma! Ő is abszolút belefolyt és részt vett a legtöbb ilyen beszélgetésben. Nyilván az anyukám mutatta meg az ehhez kapcsolódó tennivalókat, de a beszélgetésekbe az édesapám kertelés nélkül folyt bele.

Görög Zita: „Én az az anyuka szeretnék lenni, akihez bármikor bármilyen kérdéssel lehet fordulni”Mit gondolsz, könnyebb volt így túlesni rajta?

Azt, hogy én ezt egy természetes folyamatként élhettem meg, ennél nagyobb segítséget egy szülő nem adhat a gyermekének. Amikor nem tölt el félelemmel, csupán izgalommal.

12 éves a kislányod és 14 éves a fiad. Velük mi a helyzet?

Az ő korosztályuknál már sokkal korábban történnek meg ezek a folyamatok, így korábban is kezdtünk el beszélgetni róla. De az én gyerekeim állandóan bejártak utánam a mosdóba, így a kislányom előtt egyszer „le is buktam”, amikor épp a menstruáció körül voltak teendőim, így vele már akkor elkezdtünk erről beszélgetni.

Hogyan oldottad meg a helyzetet?

Nagyon vicces történet így utólag: mivel még óvodás korú volt, egy kicsit megijedt. Így megbeszéltem vele, hogy ez egy teljesen természetes folyamat a lányoknál. Nyilván a koránál fogva inkább csak a félelmét próbáltam eloszlatni, és kértem, hogy az óvodában ne beszéljen erről senkinek, mert a többiek valószínűleg még nem tudnak erről. Aznap reggel persze ahogy benyitott az óvoda ajtaján, azonnal elkiabálta magát az óvó néninek, hogy anyának mije véres.

Azóta is nyíltan beszéltek minden intim témáról?

Igen. Van egy 18 évvel fiatalabb öcsém, nyilván vele is keresztülmentünk ezeken a beszélgetéseken. A gyermekeim ugyan még kisebbek voltak, de azokból a beszélgetésekből is el-elcsíptek bizonyos morzsákat. Én sosem csináltam ebből problémát: nálunk soha nem a gólya hozta a kisbabát. Szeretek ezekről a témákról beszélgetni, mert azt vallom, hogy inkább tőlem tudják meg az igazat, mint mástól a hülyeséget.

A nagyobb gyermekeidnek már volt iskolai foglalkozás a témában?

Igen, a fiaméknál volt már szó az óvszerhasználatról, szexuális életről. A menstruációhoz és a magömléshez hozzátartozik a szexuális felkészítés is: tudniuk kell, miről szól ez az egész, milyen felelősséggel jár és milyen következményekkel kell számolniuk. Szerintem az ő korosztályuk nagyon nyitott, nyilván a humor az első forrás, amivel közelítenek a témákhoz, de az legalább tudja oldani a feszültséget. A fiamnak utána rengeteg kérdése volt, bizonyos fogalmakat nem értett, de ezeket megkérdezte itthon.

Görög Zita: „Én az az anyuka szeretnék lenni, akihez bármikor bármilyen kérdéssel lehet fordulni”A beszélgetést közösen tartották meg az osztálynak?

Nem, külön voltak a fiúk és a lányok, de első beszélgetésnél ez így rendben van. Nagyon fontos, hogy mindenki a saját testében lezajló folyamatokról tudjon meg a legtöbbet, de úgy gondolom, mindkét nemnek szüksége van arra is, hogy tudják, mi zajlik a másik testében, ki mire hogy reagál. Akkor talán kevesebb kétségbeesett férfit lehet majd látni a drogériák polcainál.

A kislányodban milyen érzések vannak az első menstruáció kapcsán?

Szerintem nincs benne görcs. Akárhányszor beszélgetünk erről, mindig úgy fogalmaz, hogy izgul és várja, de nincs benne félelem. Az elsőt mindenki várja, bár próbálom neki mondani, hogy ez azért egy kicsit macera is. Vannak nagyobb barátnői, akik már érettebbek: velük is tud erről beszélgetni, sőt, olyan is előfordul, hogy együtt felhívnak, ha felmerül egy kérdés és megkérdeznek róla. Én az az anyuka szeretnék lenni, akihez bármikor bármilyen kérdéssel lehet fordulni.

Beszéltetek arról, hogy néhány nő életében ez bizony nehézségekkel, fájdalommal is járhat?

Már említettem neki, de nem szeretném, hogy emiatt rágörcsöljön. Megvárjuk, hogyan zajlik benne, és majd akkor orvosoljuk a dolgokat. Tudja, hogy nem mindenkinek megy könnyedén, rajtam is láthatta, amikor épp nehezebb volt. Azt is elmondtam neki, hogy sok mindentől változik, például lelkiállapottól, illetve nekem a szülések is befolyásolták.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top