nlc.hu
Egészség
Nem kap táppénzt a bedarált karú Aranka a balesete után

Bedarálta egy gép a karját a munkahelyén, túl van 6 műtéten, Aranka mégsem kap táppénzt

Romfa Róbertné egy gesztenyepürét gyártó cégnél dolgozott, amikor idén nyáron szörnyű baleset érte: az egyik pürésítőgép bedarálta a kezét. Mint kiderült, ez csak a szenvedése kezdetét jelentette: már hat műtéten van túl, de táppénzt azóta sem kapott.

A kilenc unokával büszkélkedő Aranka esete úgy kezdődött, hogy segíteni indult az egyik kollégájának, majd a gép bekapta a kezét. A munkahelyi baleset olyan súlyosnak bizonyult, hogy majd egy óra volt kiszabadítani a súlyosan roncsolódott karját a csigák közül. Aranka a gép szétflexelése idején végig sokkos állapotban volt, szerinte ezt másképp nem is lehetett volna kibírni – írja az esetről a Blikk.

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az asszonyra hat műtét várt, melyek során megpróbálták helyreállítani a karját, de az eredmény távol van attól, hogy sikertörténetnek mondhassuk: egyelőre még a hétköznapi feladatok is kihívást okoznak, és bár korábban imádott sütni-főzni, a jelenlegi állapotában erre is képtelen, az pedig majdhogynem biztos, hogy nem tud majd visszatérni a munka világába. Hatalmas arculcsapásként élte meg, amikor megtudta, hogy a főnökei rá akarják hárítani a felelősséget, és azt mondják, volt a gépen védőrács, ami Aranka szerint nem igaz. Szerencsére a balesetet kamera rögzítette, és a felvétel nyilvánvalóan bizonyítja, hogy melyikük mond igazat. Az asszony hónapok óta nem kap táppénzt, így nemcsak fizikailag, hanem anyagilag is mélypontra került. Ügyvédje, dr. Ikanov Gábor szerint Romfa Róbertnét az eset után nagy összegű kártérítés illeti meg. A Blikk megkeresésére az asszonyt foglalkoztató üzem nem reagált.

Rémisztő munkahelyi balesetek történnek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top