nlc.hu
Egészség

Kásler Miklós az oltási akcióhétről

Kásler Miklós közölte, milyen sokan oltakoztak az oltási akcióhéten

És örömmel vette, hogy sokan vettek fel első oltást.

Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért – mindezt Kásler Miklós közölte szokásos videóbejegyzésében. Az emberi erőforrások minisztere szerint “az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat. Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást.”

Kásler arról is beszélt, hogy a hazai agyar tudományos vizsgálatok szerint a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, illetve a betegség elkerülésére. Az emberminiszter szerint fontos mérföldkő, hogy az európai gyógyszerügynökség ezen a héten engedélyezte az 5-12 évesek oltását a Pfizer vakcinával, jelen állás szerint Magyarországon erre december 20-ika után lesz lehetőség.

Fotó: Kásler Miklós Facebook oldala

Fotó: Kásler Miklós Facebook oldala

Kásler közölte, hogy a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres. Az oltatlanokat kérte, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, szerinte a most fertőző delta variáns rájuk nézve a legveszélyesebb.

Európába eközben megérkezett az omikron variáns, amit Karikó Katalin is kutat, hogy jó lesz-e ellene a Pfizer Comirnaty vakcinája. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top