nlc.hu
Egészség
Rusvai Miklós az omikron variánsról

Rusvai: sokkal derűsebb lesz az idei év, hála az omikronnak

Szépen átfertőzi és immunizálja a lakosságot a vírus, optimista a virológus.
Rusvai Miklós

Az idei év a koronavírus – de legalábbis a folyamatos víruspara – végét jelentheti Rusvai Miklós immunológus szerint. A szakértő a Ripostnak nyilatkozva azt mondta:

Már nem jogos az emberek folyamatos szorongása a járvány miatt. Nagy valószínűséggel, ha igazak a hírek – márpedig eddig semmi nem cáfolja –, az omikronnak alacsonyabb a megbetegítő képessége, ugyanakkor az biztos, hogy a fertőzőképessége nagyobb. Tehát ez a vírus az, ami ha átfertőzi a lakosságot, akkor enyhe tünetek mellett, és az egészségügy jelentős terhelése nélkül immunizálja majd azokat is, akik nem oltották be magukat.

A szakértő elmondta még, hogy nyárra várható a nyájimmunitás, addigra immunizálja az omikron az oltatlanokat, az oltottakban pedig anélkül, hogy bármilyen betegséget okozna, egy újabb immunlökést ad, és ezáltal fokozza az immunválaszukat. Éppen ezért 

Akár az is lehetne mindenki újévi kívánsága, hogy a harmadik oltás után, már immunisan elkapja az omikront!

Rusvai szerint nyáron újra csökkennek az esetszámok, de ősszel sem lesz komoly hullám, ha tényleg kialakul az immunitás. Ennek a kedvező forgatókönyvnek 90 százalékot ad a szakember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top