Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy orvossal való konzultáció után bárki kaphat negyedik oltást, és az erről szóló utasítás azon a héten megjelenik. Azóta a hivatalos tájékoztatás csak annyit tartalmaz, hogy akit négy hónapnál régebben oltottak, az kérheti a negyedik dózist.
A Népszava azt írja, hogy egyelőre az orvosok sem kapták meg a negyedik oltás lebonyolításához szükséges információkat. A probléma ott kezdődik, hogy a regisztrációs oldalon sem lehet a negyedik dózisra jelentkezni, az oltópontokon közvetlenül jelentkezőket pedig vagy beoltják, vagy nem, de a legtöbb helyen kivárnak.
Az oltópontokon ugyanis eljárásrend hiányában nem tudnak felelős döntést hozni, például hogy mi legyen a negyedik oltás típusa. Az egyik kórház vezetője telefonos iránymutatást is kért a kormányhivataltól, ahol azt tanácsolták: ne bonyolítsák túl, aki kéri a negyediket, annak adják be.
Egy háziorvos azt mondta, hogy nyomtatványt sem kaptak a negyedik oltáshoz, pedig rengetegen érdeklődnek, hogy megkaphatják-e. Eközben influenzaszerű tünetesek és az omikron-gyanúsak töltik meg a rendelőt, így idő sem jut arra, hogy a negyedik oltást kérőkkel foglalkozzanak.
Duda Ernő virológus korábban azt mondta, leginkább azoknak az időseknek lehet szükségük a negyedik oltásra, akik augusztusban kapták meg a harmadik dózist. Különösen akkor, ha az első két vakcinájuk Sinopharm volt.