„Mikor mindenki aludt a kórteremben, bementem a fürdőbe, és elbúcsúztam a szívemtől” – 30 éves a hazai szívátültetés

 „Szívátültetést hajtottak végre Magyarországon — erről kedden értesült az MTI egy ismeretlen telefonálótól. Miután a Népjóléti Minisztérium szóvivői irodája nem tudott a hírről, rövid nyomozás után kiderült, hogy a transzplantáció valóban megtörtént, mégpedig január 3-án Budapesten a Semmelweis Egyetem akkori Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. Mint Szabó Zoltán professzor, az intézmény akkori igazgatója elmondta: a beteg állapota a körülményekhez képest kielégítő. »Majd ha a beteg a kórház folyosóján sétál«, akkor számolnak be a részletekről, addig nemét és életkorát sem kívánják nyilvánosságra hozni, miként a donorról sem szolgálnak információval. A professzor annyit tett még hozzá, hogy a rendkívüli műtétet többéves előkészítő munka, nemzetközi tapasztalatcsere előzte meg. A hírzárlatot egyébként Szabó Zoltán rendelte el, s a műtétről csak a népjóléti minisztert tájékoztatta”

 – így számolt be a Magyar Hírlap 1992. januárjában az első sikeres hazai szívtranszplantációról.

Hogy miért egy ismeretlen telefonálótól értesült erről a sajtó? A transzplantációs csapat csak később szerette volna közölni a jó hírt. „Másnap, egy szombati reggelen már ki is húzhattuk a tubust és le tudtuk kapcsolni a lélegeztetőgépet. Ezt követően vittem Sándornak egy pohár narancslevelet, s azt gondoltam, nyugodt hetünk lesz. Megegyeztünk ugyanis arról, hogy egy hétig nem hozzuk nyilvánosságra a műtétet, nem akartunk ugyanis addig, míg a beteg nincs teljesen rendben, elkapkodva bejelentést tenni. A valóságban azonban kicsit másként alakultak a dolgok. Hétfő reggel fél hétkor csörgött a telefon, Surján László akkori egészségügyi miniszter érdeklődött, aztán jött a sajtó is, még aznap délelőtt volt olyan újságíró, aki a klinika kerítésén átmászva próbált információhoz jutni” – mesélte egy interjúban az első magyarországi szívátültetést elvégző dr. Szabó Zoltán szívsebész professzor.

Történt mindez negyed évszázaddal azután, hogy Christiaan Barnard a fokvárosi Groote Schuur kórházban egy közlekedési balesetben meghalt 27 éves nő, Denise Darval szívét átültette egy 53 éves férfi, Louis Washkansky mellkasába. Ez volt a világon az első ilyen beavatkozás, Barnarddal, aki egy csapásra világsztár lett, még VI. Pál pápa is találkozott vele, jelezve, a katolikus egyház immár eltekint az élő, dobogó emberi szív tabuként való kezelésétől, mintegy áldását adta az ilyen műtétekre.

Dr. Christiaan Barnard, Dr. Michael DeBakey és Dr. Adirn Kantrowitz egy tv-műsorban beszél a szívátültetésről (Fotó: Getty Images)

Hogy miért kellett itthon 25 évet várni? Mivel az első években még nem voltak hatékony immunszupresszánsok, vagyis azok a gyógyszerek, amelyekkel az immunrendszer működését gátolni lehetett volna, a páciensek a beavatkozás után sajnos nem éltek túl hosszú ideig, ezért egy idő után világszerte leállították a transzplantációs programokat. Az 1970-es évek második felében azonban felfedezték az első valóban hatékony immunszuppresszáns gyógyszert, a ciklosporint, amit az 1980-as évek elejétől a klinikai gyakorlatban is elkezdtek alkalmazni., Ezzel a gyógyszerrel már valóban sikeresen lehetett akadályozni a szervkilökődést – mondta az nlc-nek dr. Szabolcs Zoltán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára, a magyarországi szívtranszplantációs program vezetője.

„Ezt követően jött a nagy transzplantációs hullám. Magyarországon is ekkortájt öltött testet a hazai szívtranszplantációval kapcsolatos gondolat, és ennek megszületésétől még öt-hat évet kellett várni arra, hogy el is végezzék az első sikeres műtétet. A felkészülési időszakban a kollégák több külföldi transzplantációs központban is jártak, és nemcsak a sebészek, hanem az intenzív terápiával foglalkozó szakemberek, illetve a patológusok is. A tanulmányi utakat követték a kutyákon végzett átültetések, majd az ún. cadaver műtétek, vagyis amikor két holttesten egyszerre végeztek transzplantációt, egymás szívét átültetve. Ahhoz, hogy el tudjanak indulni a műtétek, szükség volt az egészségügyi miniszter engedélyére is, ezt a posztot akkor Surján László töltötte be.”

Miután megvolt az engedély és megvolt a terv, a protokoll, össze kellett gyűjteni a recipienseket, vagyis azokat a végstádiumú szívbetegségben szenvedő betegeket, akik profitálhattak szívátültetésből. 1991 novemberében már majdnem megvolt az első transzplantáció, egy beteg már az asztalon feküdt, előkészítve a szívátültetéshez, de az utolsó pillanatban a donor szívről kiderült, hogy nem alkalmas a beültetésre. A recipienst felébresztették. Január harmadikán volt az újabb riadó, de a donor vércsoportja miatt nem lehetett a szívét beültetni a novemberi betegnek, így beugrott a második páciens, így lett a másodiknak tervezett műtétből az első műtét. Schwartz Sándor lett az első magyar, akin ilyen beavatkozást végeztek el. Schwartz Sándor 28 évvel a szívátültetést követően, 2019. november 25-én hunyt el.

Magyar transzplantációs program az élvonalban

Ugyan az első műtétet követően heteken belül megtörtént a második beavatkozás, január 19-én a 36 éves Koncz Antal kapott új szívet, utána mégis éveken keresztül nem ment öt fölé a transzplantációk éves száma. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy kevés volt a recipiens is, a kardiológusok óvatosan referáltak transzplantációra betegeiket, másrészt a kevés volt a jelentett donor is. Tizenegy évvel az első sikeres operációt követően volt egy ugrás az aktivitásban, már évi 15-20 műtétre került sor.

A következő nagy fellendülés kezdetének időpontja 2012-2013-ban volt, Magyarország ugyanis ekkor csatlakozott az Eurotransplant Alapítványhoz, amelyik így most már nyolc ország transzplantációs központjait, laboratóriumait és donorkórházait tömörítő kiszolgáló szervezet. Ezután megháromszorozódott a műtétek száma, 2019-ben már 64 felnőtt szívátültetés történt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján – nyilatkozta dr. Szabolcs Zoltán.

Sajnos a világjárvány miatt az elmúlt években csökkenés volt tapasztalható, 2020-ban megfeleződött, 2021-ben pedig megharmadolódott az operációk száma.  „Sajnos rendkívüli módon lecsökkent a donorszerv-felajánlás, és még most sincs javulás ezen a téren. Ez persze nemcsak itthon tapasztalható, más országokban is hasonló a helyzet. Az év első két hónapjában hét olyan alkalom is volt, amikor a donorról kiderült, hogy covidos, és per pillanat a PCR-pozitivitás kizáró oka a szervek elfogadhatóságának. A szervhiány nyilván hatással van a várakozási időre is, míg korábban ez körülbelül fél év volt, de az most a fenti körülmények között egy évre nyúlt, és még hosszabb idővel kell számolni annak, akinek túlsúlya vagy ritka vércsoportja van.”

Dr. Szabolcs Zoltán (Fotó: Semmelweis Egyetem)

Dr. Szabolcs Zoltán szerint a világjárványtól függetlenül még lehetne növelni Magyarországon a donációk számát, vannak ugyanis olyan megyéink, ahol a többi régióhoz képest alacsonyabb a donorszervek felajánlása, és ha ezeket sikerülne „felrázni”, azzal jelentősen meg lehetne emelni a transzplantációs aktivitást. Szégyenkezni egyébként nincs okunk, Magyarország élen jár a transzplantációs aktivitás terén, nemzetközi összehasonlításban az 5-6. helyen állunk az egymillió lakosra jutó szívátültetések számában. 

Hozzátette, amiben a magyar program kiemelkedő, az az ún. donorszerv-maximalizáció sikeres alkalmazása. „Ez azt jelenti, hogy minden potenciálisan beültethető szervért harcolunk. Ha a kezdetben nem ideális szívfunkciót sikerült feljavítani, akkor azt elfogadjuk beültetésre, nem mondunk nemet az idősebb donorok szívére, illetve azokra a szervekre sem, melyeket messziről kell hazahoznunk. Tudjuk, hogy sokan vannak a várólistán, és nagyon akarjuk, hogy a magyar program bizonyítson, hogy lehetőséget adjunk minél több szívelégtelenségben szenvedő magyar beteg számára, hogy időben szívhez jusson! Ilyen irányú elkötelezettségünk talán erősebb volt, mint más centrumokban.”

A transzplantáció öt szakaszból áll: az első lépés a donormenedzsment, amely során az agyhalott donort úgy kell kezelni, mint bármelyik intenzív osztályon fekvő beteget, annak érdekében, hogy szerveivel mások életét meg lehessen menteni. Következő lépés a recipiens, a szervet kapó beteg megfelelő kiválasztása, majd a donorszerv kivétele és beültetése. A műtétet intenzív terápiás posztoperatív kezelés követi, ami súlyos esetekben akár hetekig-hónapokig is tarthat, az utógondozás pedig az újszívest egész életén végigkíséri. Maga a transzplantációs csapat a műtőben csak tucatnyi emberből áll, de ha az egész folyamatot nézzük, akkor legalább 100-120 ember munkájára van szükség egy ilyen beavatkozás sikeréhez, és ebben már mindenki benne van a szívsebésztől, intenzív terapeutától, kardiológustól, a patológustól, az infektológustól kezdve a képzett ápoló személyzeten, gyógytornászokon keresztül egészen a takarítókig.

A világon mintegy 23 millió szívelégtelenségben szenvedő ember lehet, évente világszerte 550 ezer új esettel; Magyarországon a probléma körülbelül 300 ezer embert érint

– hangsúlyozta a professzor. Maga a végstádiumú szívelégtelenség akkor következik be, amikor a beteg keringését az összes rendelkezésére álló kezelési lehetőség igénybevételével sem lehet tartósan rendezni. De nem mindenki esetében megoldás a szívátültetés, a korlátozott lehetőségek miatt főszabály szerint 65 év felett csak egyéni mérlegelés alapján kaphat valaki új szívet, de a súlyos tüdőbetegség, a vese- vagy májelégtelenség, a súlyos cukorbetegség vagy a komoly perifériás érszűkület mind kizáró oknak számít. 

Ami a szívtranszplantáció eredményességét illeti, az 1 éves túlélés elérheti a 90 százalékot, 3-5 éves túlélésre 75-80% esély van, míg a 10 éves túlélés esélye 65%, és ezek az évek jó életminőségben telhetnek, akár sportolni is lehet utána.

Fotó: Semmelweis Egyetem

„Az 55 év alatti betegek közül sokan vissza tudnak térni a régi életükhöz, teljesen fel tudnak épülni attól függően, hogy a műtét előtt milyen állapotban voltak. Vannak, akik motoroznak, mások rendszeresen kirándulnak, vagy éppen lovagolnak. Persze erősen leromlott műtét előtt állapot esetén nem elvárható, hogy transzplantált beteg olyan legyen, mint 20 éves korában, hanem az a cél, hogy új szívével elfogadható életminőséget kapjon. Az életkor növekedésével nő a szívátültetés műtéti kockázata, és a tartós immunszupressziós kezelésnek is számos szövődménye lehet: a gyógyszeres kezelés csontritkulást, cukorbetegséget, magas vérnyomást, esetleg rosszindulatú betegséget idézhet elő.”

Elmondása szerint világviszonylatban hatvanezren várnak új szívre, de csak hatezer átültethető szív áll rendelkezésre, így a szívátültetés önmagában nem oldja meg a végstádiumú szívelégtelenségben szenvedők problémáit, de vannak áthidaló megoldások, ez a lehet a műszív alkalmazása. „A gond csak az, hogy a jelenlegi műszívek esetén az energiaforrás kívül van a testen, emiatt pedig magas a fertőzés kockázata. Mindenesetre most műszívvel akár 8-9 évet is élhet a páciens, és közbe még, ha szerencséje van, kaphat esetleg még egy szervet is. Vagyis a műszív kisegíti a transzplantációs programot, de nem ideális megoldás” – fejtette ki az Dr. Szabolcs Zoltán.

Van egy másik lehetséges út is, nemrég volt hír, hogy egy emberbe egy genetikailag módosított disznószívet ültettek be. „Mindenképpen jó irány. Szabó professzor már 25 évvel ezelőtt is azt vallotta, hogy ez lehet a jövő. Ugyan negyed évszázadot kellett várni az első ilyen beültetésre, de ha ez beválik, akkor nyilván felgyorsulnak majd a humán kutatások, igaz, a következő tíz évben még nem ez lesz a szívtranszplantáció bázisa. Általánosságban elmondható, hogy míg fiatalabbaknál a szervek hagyományos módon fognak bekerülni, az idősebb, nagy testsúlyú pácienseknél a műszívek irányába tolódik el a kezelés, és szerencsére a szakemberek már dolgoznak azon, hogy a testen belülre kerüljön az energiaforrás.”

Egy új esély

Tóthné Pataki Csilla 2018 szeptemberében, másfél évvel egy szívbillentyű-műtét után tudta meg, hogy rajta már csak a szívátültetés segíthet. „Mivel ekkor a doktornő »rám parancsolt«, hogy a munkának most itt a vége, beszéljem meg a családdal, eléggé kétségbe estem. Itt tudatosult bennem, hogy valóban nagy baj lehet. A férjem, a hét gyermekem, az anyukám és testvérem is azonnal a támogatásukról biztosítottak engem. Nem volt kérdés, hogy belevágok, megcsináljuk a szükséges vizsgálatokat, és csak bíztam benne, hogy alkalmas vagyok a műtétre.”

A felkészülésre nem volt sok idő, az előzetes vizsgálatokra mindössze két hetet kapott, és ezt követően először a magyarországi váró listára került fel, majd két nappal később az Eurotransplant sürgősségi listájára kerültem. „A várakozás azért ment nehezen, mert ekkor már több, mint két hete távol voltam a családomtól, illetve nehezen tudtam elképzelni, hogy nekem most egy másik ember halálát kell várnom. Szükségem volt segítségre, így a helyi plébánosunkkal beszéltem, aki meglátogatott és azt javasolta, ezt a gondolatot engedjem el és egy ajándékra várjak, ami a megfelelő időben meg fog érkezni. Hívő emberként ettől kezdve egy ajándékért imádkoztam. Kilenc nap múlva kora délután egy orvos jött az ágyamhoz, bemutatkozott, majd annyit mondott, hogy megvan a szív, nemsokára indulunk a műtőbe. Nagyon izgatott lettem, telefonon és személyesen is sikerült a családtagoktól elbúcsúzni.” 

Tóthné Pataki Csilla (Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége)

A sürgősségi listának köszönhetően juthatott nagyon gyorsan szívhez 2019-ben egy másik édesanya, Szalai Szilvia is, akiről több mint 20 évvel ezelőtt derült ki, hogy baj van a szívével, a szakemberek szerint egy ritka betegség, a dilatatív kardiomiopátia okozta a tüneteit. Ugyan kapott gyógyszeres kezelést, de fiatal felnőttként kellett szembesülnie azzal, egyetlen megoldás van, az pedig az átültetés.

„Igazából én sosem hittem el, hogy ez valaha el fog jönni. Teljes értékű életet éltem. Tanultam, közgazdászként diplomáztam, elkezdtem dolgozni, majd később ékszerbecsüs szakmát választottam, illetve megszületett a kisfiam, Kende. Intenzíven nem sportolhattam, de ehelyett beleszerettem a táncba, majd ebből oktatói végzettséget szereztem, kicsiket és nagyokat tanítottam 32 éves koromig. Ekkor kezdett romlani az addigi stabil állapotom, a szívem kezdte feladni a harcot. Emlékszem, a gyermekem keresztelője után olyan rosszul lettem, hogy be kellett vinni a sürgősségire, ahonnan már nem mentem haza. A kórházban a kezelések alatt elájultam, többször újra kellett éleszteni a pitvarfibrillációim miatt. Azonnal intenzív ellátásra volt szükségem és szerencsére a családomnak sikerült eljuttatni a Városmajori Szív-és Érrendszeri Klinika intenzív osztályára. Itt már nyilvánvalóvá vált, hogy a szívem elfáradt. Egy hetes altatásos gyógykezelés után megpróbáltak az orvosaim gyógyszeres terápiát alkalmazni, illetve kaptam egy ICD (speciális pacemaker) készüléket, ami bármikor újraéleszthet, de ezek is kevésnek bizonyultak.” 

Miután a listára felkerült, szinte azonnal jött az értesítés.

„Ezután elaludtam. Vártam, hogy jöjjenek értem. Tudtam, hogy én eddig minden tőlem telhetőt megtettem, innentől kezdve az orvosaim és a Isten kezében vagyok. Ha ő is úgy akarja és még feladatom van, akkor itt tart.” 

Lehet, hogy sokak számára hihetetlen, de a felépülés után mindketten csodás gyógyuláson mentek keresztül. Tóthné Pataki Csilla fél évvel később már együtt futott a szervátültetett sorstársaival az Ultra-Balatonon, és Szalai Szilvia sem akarta elhagyni magát. „A harmadik hónapban már vezettem és bringáztam, fél évesen pedig hosszabb távokat is megtettem kerékpárral. Ehhez azért sokban hozzájárult, hogy a műtét előtt is odafigyeltem a megfelelő mozgásra is. Egyévesen pedig újra munkába álltam, amit azóta is nagyon szeretek.”

Hozzátette, maga a műtét utáni lábadozás nagyon nehéz volt. „Szétszabdalt mellkassal, kivezetett csövekkel, egy hiper-szuper szívvel, nem volt könnyű. A szervezetemnek, az ereimnek alkalmazkodni kellett a hirtelen nyomáskülönbségekhez, amit az új szívem okozott.

Képzeljük el, milyen lehet egy Trabant után beszállni egy Ferrariba.

Pont ez az érzés volt bennem. Fantasztikus érzés volt viszont hallgatni a gyönyörű ritmust, amit a szívem adott. Eddig 32 éven át folyamatos szívritmus-zavarokkal éltem, és egyszer csak ritmust talált a szívem. Sokszor csak behunyom a szemem, és hallgatom az egyenletes ritmust… fantasztikus. Ezt sosem tudja meg az az ember, aki ezt nem élte át.”

Nem csoda, hogy az operáció mindkettejüket megváltoztatta. „A transzplantáció új emberré tett, már nem rágódok a múlton, hálás szívvel gondolok a donoromra, az orvosaimra és mindenkire, akik a nehéz időben mellettem álltak. Igyekszem betartani az előírásokat, melyek az étkezésre, a gyógyszerszedésre, illetve a napi mozgásra vonatkoznak. A felépülést követően, amint lehetett, visszamentem dolgozni egy hivatalba. Tavaly a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnökségi tagja lettem, önkéntes munkával próbálok segíteni a sortársaimon, illetve a műtét előtt állóknak is. Úgy érzem tele vagyok energiával, a pozitív hozzáállásom és az erős hitem visz előre, számomra már semmi sem lehetetlen” – mesélte nekünk Csilla.

Szilvi is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. „Sok ember olyan apró dolgokat vél problémának, ami igazából nem is az. Csak egy dolog a fontos, az egészség. Én hálás vagyok azért, hogy kapok levegőt, mert bizony volt olyan időszak, mikor nem kaptam. Hálás vagyok, hogy ihatok vizet, mert volt olyan időszak, mikor korlátozva volt, mennyit ihatok. Hálás vagyok, hogy láthatom a napfelkeltét, mert volt idő, mikor nem volt biztos, hogy megérem a következő napot. Most már remekül érzem magam. Vannak problémáim, de próbálom mindig a jót látni bennük. Szeretek sportolni, kirándulni, dolgozni, vezetni, a családommal az időt eltölteni. Egy szóval: ÉLNI. Lelkileg is azt érzem, hogy megfiatalodtam. Ezt nem tudom, minek köszönhető, de sokkal gyermekibb lett a lelkem. Boldog párkapcsolatban élek, szeretem a munkám, vannak terveim.”

Ami azokat az embereket illeti, akiknek az új szívüket köszönhetik, nem rendelkeznek róluk sok információval, de nagyon hálásak nekik. „Donoromról annyit tudok, hogy magyar, mert a műtét után pár nappal a professzor úr meglátogatott és annyit mondott, hogy magyar anyának magyar szívet adtunk. A szervadományozás anonim, de én ezt elfogadtam. Sokszor álmodom a donoromról, szerintem nő lehetett és biztos sportolt is, mert amikor futok, mindig olyan érzés, mintha jönne mellettem” – nyilatkozta Csilla. Szilvi, aki egy 18 éves horvát lány szívét kapta meg, pedig a következőket mondta. „Van bennem egy kép, ahogy ő kinézhetett, esetleg mivel foglalkozott, de mélyebben nem szeretnék belemenni. Hálával szoktam rá gondolni a mai napig is, hiszen általa élhetek most. Első évben minden 20-án gyertyát gyújtottam az emlékére. Ilyenkor megköszöntem neki és Istennek, hogy itt lehetek és igyekszem megszolgálni a tőle kapott »ajándékom«. Immáron második éve, hogy november 20-án új születésnapot tartunk a családommal. Hiszen ez is egyfajta születés, azaz újjászületés.”