nlc.hu
Egészség
Bizarr eset: néhai nagybátyja csontjaiból készítette el saját elektromos gitárját

A néhai nagybátyja csontjaiból készített magának gitárt

Egy heavy metal fanatikus a néhai nagybátyja csontjaiból készítette el saját elektromos gitárját.
Csontváz

A bizarr történet floridai főszereplője, akinek a művészneve Prince Midnight, nagybátyja utolsó kívánságát teljesítette. Filip ugyanis azt kérte, hogy maradványait a tudománynak adományozzák, miután meghalt. Egy iskolához került, ahol húsz évig használták, majd visszaküldték a családnak a maradványokat.

A fiatal férfi a Guitar Worldnek elmondta: „20 év után egy temetőben végezte, ahol a családomnak bérleti díjat kellett fizetnie – majd így folytatta: – Szó szerint egy fadobozban. Ez nagy probléma Görögországban, mert az ortodox vallás nem akarja, hogy az embereket elhamvasszák. Szóval megkaptam a csontokkal teli dobozt Görögországból, és először nem tudtam, mit tegyek – eltemetni? Elhamvasszam őket? Tegyem őket a padlásra?” – gondolkodott a férfi az alternatívákon.

Prince Midnight azonban alapos kutatást végzett és szakemberekkel konzultált, mielőtt megépítette az általa „Filip Skelecaster”-nek nevezett alkotást, amely a nagybátyja csontjaiból készült.

A közösségi médiában sokan megdöbbentek az alkotáson, az egyik felhasználó így írt: „Képzeld el, hogy te vagy az a fickó, aki kutatási célokra adományozza a holttestét, és rájön, hogy azt a fura unokatestvéred használja, aki egy kibaszott gitárt készített belőled…”

Míg egy másik azt írta: „Xilofont kellett volna csinálni azokból a bordákból”.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top