nlc.hu
Egészség
Összecserélt hamvak Szolnokon: megszüntették a nyomozást

Összecserélt hamvak Szolnokon: a rendőrség szerint senki nem hibázott

Megszüntették a nyomozást a szolnoki beteg- és halottcsere ügyében, Mária a mai napig nem tudja, hol vannak édesanyja hamvai.

A hatóság szerint nem történt bűncselekmény azzal, hogy a szolnoki kórházban összecseréltek két beteget, majd három beteg hamvait – erre jutott a rendőrségi nyomozás, amelyről a Blikk számolt be.

Mária kálváriája 2021 novemberében kezdődött, amikor bement a kórházba meglátogatni a 88 éves édesanyját, ám az ágyon valaki más feküdt. Kiderült, hogy az idős asszony már több nappal korábban meghalt, és már el is hamvasztotta a másik család.

„Közölték, hogy három beteg hamvait összecserélték, és anyukámat valaki már eltemethette. De hogy ki, arra a mai napig nincs válasz. A rendőrség nyomozást indított, bíztam benne, hogy végre kiderül az igazság. Majd egy évig nyomoztak, majd közölték, hogy nincs itt semmiféle látnivaló. Persze nem így írták, de a lényeg ez” – mondta a lapnak Mária, aki csak annyit szeretne, hogy eltemethesse az édesanyját.

Kórterem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelõintézet új épülettömbjében, Szolnokon 2015. december 3-án

Kórterem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet új épülettömbjében, Szolnokon 2015. december 3-án. A kép illusztráció (Fotó: MTI/Bugány János)

Ügyvédje, dr. Lichy József sem érti, miért szüntette meg a rendőrség a nyomozást, hiszen szerinte valaki csak hibázott az ügyben, és nincs jó üzenete, hogy a hatóság szerint nem számít bűncselekménynek, ha valaki tíz hónapja nem kapja meg a szerette földi maradványait.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indította az eljárást az ügyben. Szakértőt rendeltek ki, aki megállapította: a betegcsere nem járult hozzá Cs. Miklósné halálához, súlyos állapota és kísérő betegségei, valamint a Covid-fertőzése következtében halála bekövetkezett volna, ezért szüntették meg a nyomozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top