Egy, az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint jobban gyorsítja az öregedést a boldogtalanság és a magány, mint a rendszeres dohányzás, és akár egy évet és nyolc hónapot is hozzáadhatnak egy ember biológiai órájához.
A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a sokáig fennálló negatív érzelmek ugyanis megzavarhatják a test biológiai óráját, ami egyúttal olyan betegségek kialakulásának kockázatát is növeli, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri rendellenességek, illetve az Alzheimer-kór. Ezt az állapotot molekuláris károsodásnak nevezik, ami egyeseknél sokkal intenzívebben mehet végbe, tulajdonképpen ez a felgyorsult öregedés.
A kutatók megjegyezték, hogy a felgyorsult öregedés jelenségét eddig azoknál érzékelték elsősorban, akiknek a kórtörténetében előfordult a dohányzás, agyvérzés, máj- vagy pedig tüdőbetegség. Ugyanakkor a friss eredmények azt mutatják, hogy a magány és a boldogtalanság is összefügghet egy ember biológiai életkorával, ráadásul, tették hozzá, ez a kettő még jobban is növelheti azt.
(via hvg.hu)