Sokszínűek
A hallássérültek közössége, azaz a siket és nagyothalló emberek csoportja nem homogén, ahogyan a hallásvesztés mértéke is más és más náluk. Enyhe, közepes és súlyos állapotról beszélhetünk attól függően, hogy az átlagos hallási tartomány milyen decibelek közé esik. Magyarországon mintegy tízezer siket, és hatvanezer nagyothalló ember él, közülük érdekes módon a siketek fogadják el könnyebben a helyzetüket Kósa Ádám érintett szerint (ő egyébként jogász végzettségű politikus). Így léteznek olyan fogalmak is, mint siket büszkeség, siket identitás, siketkultúra.
Az okok is sokfélék. Van, akinél genetikai vagy veleszületett probléma okozza az elváltozást, másoknál gyerekkori fertőzés, de előfordulhat baleseti sérülés is. Ebből következik az is, hogy a siket párok gyermekei nem feltétlenül lesznek maguk is hallássérültek, sőt, nyolcvan százalékuk egészségesen születik. A dolog fordítva is igaz: a hallássérült babák legnagyobb része ép halló szülők gyermeke.
Így nevezd!
A közösség bántónak tartja a ’süket’ megnevezést, így azt ma már nem használjuk, helyette a ’siket’ szó a helytálló. Ha tágabb kategóriában gondolkodunk, akkor a többség jobban kedveli, ha ’fogyatékkal élőnek’ titulálják, mint ’fogyatékosnak’, bár a szaknyelv mindkét megjelölést elfogadja. Az mindig kedvesebb és helyesebb, ha ezeket a kifejezéseket nem önmagukban, hanem jelzőként használjuk, kiegészítve: ’fogyatékkal élő személy’, ’fogyatékossággal élő ember’.
Így állj hozzá!
A legtöbb érintettnek az segít, ha állapotát természetesnek fogadjuk el, nem tabusítjuk. Egyikük, Csetneki Csilla gyakori élményként idézi fel, amikor a tömegközlekedésben egy-egy kisgyerek megkérdezi: „mi van a néni fülében”, és a szülő lehurrogja. „Ilyenkor mindig szólok, hogy nyugodtan megkérdezheti a gyerek, nem zavar. És elmagyarázom neki a dolgot.”
Csilla háromévesen, egy influenzavírus maradványaként lett nagyothalló, és mint mondta, neki sokat segített az elfogadásban, hogy a szülei nem dimenzionálták túl a dolgot. Tapasztalatai szerint annak a kisgyermeknek nehezebb a helyzete, akinek az édesanyja, édesapja esetleg szégyelli vagy nem dolgozta fel a helyzetet. „Én mindig felvállaltam, sokszor járok összefogott hajjal, nem zavar, ha látszik a hallókészülék. Mivel gyerekkoromban is inkább úgy gondoltam, menő vagyok ettől, a többiek is úgy kezeltek.”
Csillánál szerencsésen alakult, hogy hamarabb tanult meg beszélni, mint mikor a hallásvesztés megtörtént, az ilyen érintettekre jellemző, hogy beszédük jól érthető.
Így beszélj velük!
Tévhit, hogy egy hallássérült beszédpartner annál jobban ért minket, minél hangosabban beszélünk. Ennél fontosabb a normál ütem, az artikuláció, és az, hogy az illetővel szembe forduljunk. De a legjobb az, ha mindig megkérdezzük, milyen kommunikációs forma a legmegfelelőbb adott embernek, mert ez nagyon eltérő lehet a károsodás mértéke szerint. Nem minden érintett használ például jelnyelvet, sokan közülük beszélnek, de jó páran vannak azok is, akiknek a jelnyelv az anyanyelvük. Mások pedig szívesebben kommunikálnak írásban, de mindannyian jól olvasnak szájról.
Más a helyzete azoknak, akik hallókészüléket hordanak, náluk a csapdahelyzetet az okozza, hogy azt hiszik, onnantól a hallásuk tökéletes lesz, ami nem igaz, bár van olyan jó minőségű készülék, amely jobb beszédértést biztosít az egészségesnél, olyan sikeresen szűri ki a környezeti zajokat. Így fordulhat elő, hogy míg mi közelebb kell hajolunk, hogy megértsünk egy halkabb tévéadást vagy beszélgetőpartnert, a hallássérült néző nyugodtan, a fotelben hátradőlve hallgatja ugyanazt.
A jelnyelv
Hallhattuk már a megfogalmazást, hogy a jelelők „mutogatnak”. Ám ez a beszédmód teljesen más, mint mikor egy ép halló egyszerűen elmutogat valamit egy távolabb állónak. A jelnyelv egy komplex, élő nyelv saját formulákkal és szabályokkal, olyannyira, hogy Magyarországon például külön törvény vonatkozik rá, sőt, hamarosan államilag is elismert nyelvvizsga tehető belőle.
A jelnyelv egy komplex rendszer, hamarosan államilag elismert nyelvvizsga is tehető belőle (Fotó: Getty Images)
Nehezítő tényezők
Mint említettük, a hallássérültek nagyon fontos kommunikációs eszköze a szájról olvasás. Ám vannak olyan helyzetek, amikor ez a feladat kifog rajtuk. Nem is gondolnánk, de nyáron nehezebb a dolguk, mert az erős fényben sokat kell hunyorogniuk, a napszemüveg meg túlságosan sötétít. Sokan nehezebben olvasnak szájról, amikor fáradtak, hiszen ez nagy koncentrációt igényel. És bizony meggyűlik a bajuk azzal is, ha sötétben kell(ene) beszélgetni, ha például elalvás előtt szólnak hozzájuk, van, hogy megvilágítják a beszélő arcát vagy inkább telefonos üzenetekben kommunikálnak még a mellettük fekvő párjukkal is.
Aztán ott vannak azok a helyzetek, amikor nem lehet látni a beszélő arcát. Ilyen például, amikor bekopognak egy zárt ajtón, vagy arra kíváncsiak, hogy foglalt-e a vécé. Nos, ezek azok a helyzetek, amiken olykor csak a humor segít át…
Nem könnyű kommunikálni egy olyan ügyintézővel sem, aki a monitor mögé bújva, vagy épp a billentyűzetet nézve, gépelés közben kommunikál. Hasonlóan problémásak azok a várótermek (jellemzően az egészségügyben), ahol nem írják ki, hogy ki következik, csak kikiabálnak az ajtón…
Kihívást jelent még az üdvözlés és elköszönés, hiszen egy gyors „szia” könnyen elkerülheti az ember figyelmét. Így a hallássérültek előszeretettel köszönnek inkább integetéssel, mosolygással. Nehezített pálya számukra mindenféle csoportos beszélgetés vagy csoportos videóhívás, főként, ha nem ismernek minden résztvevőt. És persze nem barátaik a csupa mássalhangzóból álló szavak…
Szükséges némi türelem
Mivel sok siket vagy nagyothalló ember beszél ugyan, de nem feltétlen szabályosan formálva a szavakat, gyakori panaszuk, hogy úgy kezelik őket, mintha mentális hátrányuk is lenne. Ez amellett, hogy a legtöbb esetben téves észlelés, még sértő is. Ennek enyhébb változata, hogy az embereknek nincs türelmük végighallgatni őket, kivárni, hogy kiderüljön, mit szeretnének mondani. Vagy – ha olyan viszonyban vannak – odavágják nekik: idegesítő, hogy nem érted! Erre az ő válaszuk annyi, hogy higgyük el, őket magukat is idegesíti ez a helyzet, de nem tehetnek róla, ezért ne növeljük a frusztrációjukat efféle kifakadással.
Szuperképességek
Bár hátrányos helyzetnek szokás tartani, kevesen tudják, hogy van jó néhány dolog, amiben az ezzel küzdők sokkal jobbak a többségi társadalom tagjainál. Ez azért van, mert számukra kiesett az egyik érzékelő csatorna, és annak feladatát a többi veszi át. Ahogyan a látássérültek tapintása és hallása sokkal kifinomultabb egy átlagemberénél, úgy a hallássérültek bónuszképessége a szuperéles látás, és egyáltalán, a kiélezett figyelem sok apró részletre. Légáramlás, árnyékok, tükröződő felületek… egy pici gyerek háttal állva is azonnal tudja, hogy az édesanyja belépett a szobába. De a felnőttekről is elmondható, hogy kiváló a perifériás látásuk, velük például nem fordul elő, hogy ne vennének észre egy ismerőst a mozgólépcsőn, és bizony egy átlagembernél jobbak az összes olyan feladatban, ami erős vizualitást, térlátást igényel. Jók a kirakósban, a memóriajátékban és kiváló építészek vannak köztük.
És vigyázat: nekik nehezebb hazudni. Jól következtetnek mimikából, testbeszédből, és bizony sugdolózni sem érdemes a társaságukban, hiszen messziről is jól olvasnak szájról. „Gimnáziumban tökéletes tesztet írtam akkor is, ha semmit nem tanultam. Nekem simán lesúgták az egészet” – meséli Csetneki Csilla, aki ma audiológusként dolgozik. És még egy szuperképesség: nincs jobb alvó egy siket embernél: „kiválóan alszunk viharban is” – mondja mosolyogva Kósa Ádám. És persze egy horkoló partner sem lehet probléma.
Párkapcsolat – olyan, mint bármelyik (majdnem)
A nagyothallók természetesen ugyanúgy élnek a párkapcsolataikban, mint bármelyikünk – sokuknak van ép halló társa. Talán egy kicsivel több odafigyelést igényelnek, de azt mondják, ez legalább egy jó szűrő: aki már az első randevún nem elég empatikus vagy elfogadó, az legalább idejekorán kiesik a rostán. Ugyanakkor a túlóvó attitűd sem feltétlen jó.
Egy halló társ sokat tud segíteni, például telefonáláskor, ügyintézésben, társasági életben, változó, hogy ez kinek mennyire szükséges. „Az első szexnél attól féltem, hogy mi van, ha olyan közelről, vagy levéve látják meg az implantomat, és akkor undorodni fognak tőlem, és sok-sok beszélgetés döbbentett rá arra, hogy a fiúknak egyszerűen nem nagy kunszt, hogy van a fejemen és a fülemen ilyesmi, sőt, gyakran el is felejtik, hogy hallássérült vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy én nem fogadom el magam, és ezen kezdtem el dolgozni” – meséli egy fiatal lány a Hallás Társasága Alapítvány Facebook-oldalán.
Kósa Ádám szerint régen inkább burokban éltek a siketek, azt mondja, ma már ez nem jellemző, de azért szívesen barátkoznak egymás közt. A „vegyes” párkapcsolatban mindig lehetnek félreértések, konfliktusok, de hangsúlyozza: oda-vissza elfogadásra van szükség, nemcsak az ép fél részéről.
Csetneki Csilla társkereső felületen ismerte meg halló férjét, és mint mondja, párja „egyáltalán nem érzi hátránynak, hogy nagyothalló felesége van”. Ő annak idején ezt nem írta ki az adatlapjára, mert nem akarta, hogy beskatulyázzák. Amikor pedig beavatta a leendő férjét, az egy mondattal túl is lépett a dolgon.
A Vodafone-nak fontos, hogy a technológia és a digitalizáció segítségével a kultúra élvezete minél több emberhez eljuthasson. Ezért a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel együttműködve okostelefonokon, élőben feliratozott előadásokkal segítik átadni a színházi előadások élményét hallássérült nézők számára. A technológia az Életrevalók című színdarabon debütál.
Szponzorált tartalom
