nlc.hu
Gasztro

Speciális siket és nagyothalló Starbucks kávézó nyílt

A Starbucks új kávézójának minden munkatársa folyékony jelelő

Minden idők legismertebb, egyben legsikeresebb globális kávézólánca, a Starbucks legújabb nagy gurítása, hogy olyan egységet nyitott Japánban, amely a sikereket és nagyothallókat is hatékonyan ki tudja szolgálni.
Starbucks - Fotó: Pixabay

Jelelő boltok – leginkább így fordíthatjuk magyarra, hogyan nevezi a Starbucks nemzetközi kávézólánc egyik legújabb ötletét, amit már Japánban is sikerrel megvalósított. A Starbucks június 24-én jelentette be, és 3 nappal később már meg is nyitott Tokió Kunitachi city nevű negyedében speciális kávézójuk a helyi siket és nagyothalló közönség kiszolgálására.

A hagyományostól eltérő siket barát kiszolgálás leginkább azt jelenti, hogy a kávézó mind a 19 munkatársa maga is siket, így professzionális jelnyelv használó. Ezek után nem kérdés, hogy a megfelelő barista ismeretek birtokában minden további nélkül ki tudják szolgálni sorstársaikat. Maga a kávézó design-ja is utal a siketségre, ahogy számos más digitális eszköz is segíti majd a speciális kommunikációt, köztük konzolok és érintéses rendelésre alkalmas menüfelületek.

A Starbucks érzékeny üzletpolitikája nem ma született: amióta a kávézólánc 1996-ban megvetette a lábát Japánban, alkalmaznak siket és nagyothalló munkatársakat, akik az idők során a csapat leginspirálóbb munkatársainak bizonyultak. Nem csupán a kollégák, ugyanúgy a vásárlók számára is – árulta el a Takafumi Minaguchi, a Starbucks japán kirendeltségének vezérigazgatója.

Természetesen az új, progresszív japán kávézó nem csupán a siket és nagyothalló vendégeket várja számukra kényelmes környezetben, ugyanúgy számítanak a halló vásárlókra is, hiszen a cél nem az elszigetelés, hanem a közösségépítés – derült ki a Boredpanda beszámolójából.

A tokiói az ötödik hasonló egység a Starbucks üzleteinek sorában, van már jelelő kávézójuk például Washingtonban, Kínában és Malajziában is. 

Itt, a Starbucks Asia oldalán képeket is találtok az új japán kávézóról. 

Ami és aki szintén megkönnyíti a siketek és nagyothallók életét: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top