nlc.hu
Egészség
Hálapénzt fogadott el két budapesti főorvos

Hálapénzt fogadott el két budapesti főorvos, 200 borítékot találtak a rendőrök

A két orvos tavaly nyáron 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt.
Hálapénzes borítékok néznek a nyomozók egy orvosi rendelőben

A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint 2021 nyarán több betegtől is átvettek pénzt az egyik budapesti kórházban – írja a Police.hu.

A két orvos 2021 júniusa és augusztusa között 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt, amelyből egyikük asszisztense is kapott.

A rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztal fiókokban közel kétszáz üres borítékot találtak, amelyek közül számos darabon szerepelt a „köszönettel” szó, illetve az átadó neve is.

Az egyik orvost tizennégy rendbeli, a másikat tizenkét rendbeli, az asszisztenst pedig hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám érdemi vallomást nem tettek.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.

(Kiemelt kép: YouTube/PoliceHungary)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top