
Terry Vo mindössze 10 éves volt, amikor súlyosan megsérült, miközben barátjával a házuk mellett kosárlabdáztak, amikor ugyanis a fiú zsákolni akart, maga alá temette a garázs fala. Terry Vo a sokk miatt nem érezte, hogy mekkora a baj, és megpróbált felállni. A balesetben a fiúnak két karja és az egyik lába is súlyosan megsérült, és az orvosoknak komoly kihívást jelentett az, hogyan tudnak segíteni rajta.

Fotó: Pexels
Robert Love sebészszakorvos szerint három különböző csapatot kellett felállítani, hogy viszonylag egy időben tudjanak foglalkozni a megmentendő végtagokkal. Mint elmondta, hihetetlen csapatmunka zajlott a műtőben, és az is lenyűgöző, ahogyan Terry viselte a megpróbáltatásokat. Mint kiderült, kilenc nappal az első műtét után sajnos a lábát amputálni kellett, és azóta műlábbal él.
A fiú, aki most már 23 éves, hat hónapot töltött a kórházban.
(via LadBible)