nlc.hu
Egészség

A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Törökországi földrengés: a magyar mentőegység 3 három embert mentett ki a romok alól

Folyamatosan érkeznek a magyar mentőegységek, szakemberek a katasztrófa sújtotta régióba.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint már több embert is kimentett a Hunor mentőszervezet. Mint írják, a hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után a két keresőkutyával megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között, és párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában, hamarosan, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni, írja az MTI.

Összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

A törökországi földrengés áldozatainak segítséget nyújtó Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság kutató-mentõ csapata az útnak indításán Budapesten 2023. február 6-án

A törökországi földrengés áldozatainak segítséget nyújtó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata az útnak indításán Budapesten 2023. február 6-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza. Mint közölte, a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.

„Még egyszer szeretném kérni önöket, hogyha valaki tud olyan magyar állampolgárról, aki a térségben tartózkodik, akivel adott esetben nem tudják felvenni a kapcsolatot, vagy felvették a kapcsolatot, és segítségre szorul, akkor kérem, hogy értesítsék a kollégáimat, a külügyminisztérium konzuli szolgálatát vagy az ankarai nagykövetségen dolgozókat” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top