nlc.hu
Egészség
2 liter energiaitalt ivott minden nap, beteg lett

Napi 2 liter energiaitalt ivott, majdnem szívátültetésre lett szüksége

A fiatal férfi légszomjjal küzdött, amikor kórházba került.

A British Medical Journal Case Reports című orvosi folyóiratban számoltak be egy fiatal férfi esetéről, aki szívproblémákat tapasztalt. A 20-as éveiben járó férfit végül az intenzív osztályra szállították, miután négy hónapon át egyre rosszabb légszomj és súlyvesztés jelentkezett nála. 

boltban vásárol egy fiú.

Fotó: Getty Images

A fiatalember bevallotta, hogy az elmúlt években naponta két liter energiaitalt ivott.Mint kiderült, a sok koffein hozzájárulhatott a tüneteihez, mivel az energiaitalok megemelhetik a vérnyomást és szívritmuszavarokat idézhetnek elő. A beteg szerint a rossz szokása miatt otthagyta az egyetemet, mivel nem tudott koncentrálni.

“Végül az intenzív osztályra kerültem” – mondta a férfia a LadBiblének.

“Ez az élmény több okból is rendkívül traumatizáló volt. Először is, delíriumban szenvedtem, olyan mértékű memóriaproblémáim voltak, hogy nem emlékeztem, miért vagyok az intenzív osztályon. Másodszor, folyamatosan féltem, mert nehezen mozogtam vagy beszéltem, a szorongás pedig álmatlansághoz vezetett; gyakran csak kora reggel aludtam el” – mesélte.

A további vizsgálatok során az orvosok megállapították, hogy szív- és veseelégtelensége van, az orvosok úgy vélték, hogy veseelégtelenséget egy különálló, folyamatban lévő egészségügyi probléma okozta; az orvosok azonban azt gyanítják, hogy ez a túlzott energiaital-fogyasztással függ össze. Kezdetben az orvosok úgy gondolták, hogy kombinált szív- és veseátültetésre lesz szüksége, de a tünetei javultak, miután elkezdett gyógyszereket szedni és elhagyta az energiaitalokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top