nlc.hu
Egészség
Villámcsapás végzett egy SUP-ozó turistával

Villámcsapás végzett egy SUP-ozó turistával Rodoszon

Csak 26 éves volt.
SUP

Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon – jelentette hétfő este a helyi sajtó az MTI szerint.

A brit The Guardian című lap beszámolója szerint a férfi 26 éves volt és brit állampolgár, de további részleteket nem közöltek, mert az ügyben vizsgálat indult.

A férfi Aja Agati strandján, a vízben SUP-ozott, barátnője pedig a partról felvételt készített róla. A Rodiaki című görög lap szerint a villám kora délután csapott le a vízbe, nem messze a brit férfitól, aki sérülten a tengerbe esett. A Rodiaki úgy tudja, egy helyi csapatban játszó brazil futballista húzta a partra az öntudatlan áldozatot, akit kórházba vittek, de már nem tudtak rajta segíteni.

A brit külügyminisztérium tudatta, hogy kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal, és segítséget nyújtanak a szerencsétlenül járt férfi családjának.

A SUP-ozást, azaz szörfdeszkán állva evezés Magyarországon is népszerű hobbi, azonban nem árt óvatosnak lenni, mert például a Balatonnál hegyes karók lógnak ki a vízből, amin a gyanútlan sportolók könnyen fenn akadhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top