nlc.hu
Egészség
Meghalt egy egyéves, akit az anyja az autóban felejtett

Meghalt egy egyéves egy kórházi parkolóban, mert az anyja az autóban felejtette

Meghalt egy egyéves kislány, akit kilenc órán keresztül egy parkoló autóban felejtettek.

A szörnyű tragédia a washingtoni Puyallupban történt, miután kánikula idején, egy anya a zárt autóban felejtette egyéves kislányát.

9 órával később a nő visszatért a MultiCare Good Samaritan Kórház előtt parkoló autóhoz, ekkor vette észre az eszméletlen gyermeket, akit azonnal bevitt a kórházba, de nem sikerült újraéleszteni. Az autó belsejében 37 Celsius-fokot mértek.

Puyallup rendőrkapitánya, Don Bourbon azt mondta a Mirrornak:

Ez egy tragikus eset, és teljes szívünkkel együtt érzünk a családdal és azokkal, akiket az eset érintett.

A kórház közleményében pedig azt írta: „A Good Samaritan kampuszon szerdán tragikus incidens történt, amely egy alkalmazottat és gyermekét érintette.”

Nap az égen.

Fotó: Getty Images

A Noheatstroke.org szerint ezzel négyre nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik áldozatai lettek a hőgutának. A szervezet csak tavaly 33-at, 1998 óta pedig 944 halálos esetet jegyzett fel. Azt írják, átlagosan körülbelül 38 gyermek halálát okozza hőguta.

A biztonsági szervezet arra figyelmeztet, hogy a szülők és gondozók ne hagyják a kisgyermekeket hosszabb időre a forró autóban. Az adatok alapján úgy becsülik, hogy a szörnyű esetek 53 százalékában ugyanis a szülő vagy gondozó elfelejtette, hogy a gyermek a járműben maradt. 

Sajnos itthon is előfordulnak hasonló, tragikus esetek.

2021-ben halott gyermeket találtak egy parkoló autóban Kninben. A gyereket a forró járműben felejtette az édesapja. A férfi egy laktanyában dolgozik, előtte, mint minden nap óvodába vitte az ötéves fiát. Ott azonban hívást kapott, hogy azonnal jelentkeznie kell. A gyereket azonban nem adta le az óvodában, az autóban maradt, az apa pedig a laktanyába vezetett. Ott leparkolt és egyszerűen az autóban felejtette a kicsit.

2022 júniusában az nlc is beszámolt arról az esetről, amikor egy kislány közel nyolc órán keresztül tartózkodott az óvodabuszban a tűző napon. Reggel fél nyolctól délután háromig. Inez már eszméletlen volt, amikor rátaláltak. Rögtön mentőhelikopter érkezett hozzá, s legalább egy órán keresztül küzdöttek azért, hogy stabilizálják az állapotát. Sajnos nem tudtak rajta segíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top