nlc.hu
Egészség
Interjút adott Gálvölgyi János

Gálvölgyi János mesélt a drámai napról, és arról is, mik a tervei

A színészlegenda a kórházban sem veszítette el humorérzékét.

Egy egész ország aggódott Gálvölgyi Jánosért, miután néhány héttel ezelőtt egy rosszullét miatt kórházba kellett szállítani. A színész már az ezt megelőző napokban gyengeségre panaszkodott a környezetének, de két nappal korábban még színpadra lépett. A kórházban kiderült, hogy bakteriális szív- és tüdőelégtelenség okozta a panaszait.

„Ott szakadt el a film, hogy én még felhívtalak téged szerda reggel, hogy lemondjam az interjút, mert nem érzem magam jól. Legközelebbi ébredésem három nappal később az intenzív osztályon volt”nyilatkozta arról a napról a Fókusz riporterének, Fehér Istvánnak. 

Az interjú során szóba került a segélyhívás is, ami miatt még nyomozás is indult. „Erről az egész mentős dologról egy árva hangot nem tudok mondani, hiszen én csak benne voltam egy szituációban, mint egy rossz statiszta, akinek nincs szerepe” – fűzte hozzá Gálvölgyi János.

A színész elmondta, miután a kórházban felébresztették, nem tudott beszélni a csövek miatt, így csak írásban kommunikált.  „Az intenzíven sok választási lehetőséged nincs. Mindennek örülsz, hogy feltudsz ülni, hogy megállsz az ágy szélén és fognak hárman, hogy el ne dőlj” – mondta Gálvölgyi János, akinek eleinte már az is sikerélmény volt, ha elért egy pohár vizet.

A Fókusz szerint Gálvölgyi János a kórházban is próbálta megőrizni híres humorérzékét, például komikusnak látta magát, amikor egy járókerettel kellett szelnie a folyósokat, amire egy oxigénpalack volt akasztva. A színészt ilyenkor egy ápoló követte tolószékkel, ha véletlenül összeesne.  Ami a külvilágot illeti, rengeteg üzenetet kapott a telefonjára már akkor is, amíg a kórházban volt, sokan pedig családjának írtak. 

Szeretném megköszönni, de nem tudom annyira megköszönni, amennyire szeretném mindazoknak, akik aggódtak értem. Megpróbálom amennyire tehetem – a tehetségemtől meg az élettől telik – ezt még valamennyire meghálálni.

Gálvölgyi Jánost éppen a 75. születésnapján engedték ki a kórházból. És bár a családja óvja, félti, ő már a színpadi visszatérésre készül. Szeretné újra játszani az önálló estjét. Elsőként egy új bemutatóra készül Pintér Bélával, valamint a Rózsavölgyi Szalonban is lesz ősszel egy premierje, reméli heteken belül újra próbálhat és színpadra is állhat.

„Akkor szeretnék újra színpadra állni, amikor száz százalékosan érzem majd magam. A hangom még nem az, sok mindenem nem jó, de a fülem igen és én hallom, hogy nem szól még úgy a hangom, ahogy igazándiból szólnia kell.”

Gálvölgyi János

Fotó: Sajtóklub/RTL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top