nlc.hu
Egészség
Az állami gyerekbiztosítás háromezer forintot fizet egy törött csontért

Az állami gyerekbiztosítás háromezer forintot fizet egy törött csontért

A mai árak mellett ezek az összegek nem sokat érnek.

Az általános gyermek- és ifjúsági biztosítás keretein belül (jelenleg a Groupama és a CIG Pannónia nyújtja a szolgáltatást, a hozzájuk érkező bejelentések 99,5 százaléka ez a 3 ezer forintos kártérítéssel járó csonttörés. Ha nagyobb a baj, akkor is csak jelképes összegre jogosultak a gyerekek és a családok. Baleseti halálnál 200 ezer forintot fizet a biztosító, írja a 444 a bank360 nyomán.

Törött lábú kisgyerek ül a földön.

A kép csak illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az bank360 azt írja, hogy a legrosszabb anyagi helyzetbe azok a családok kerülnek, ahol a gyerek súlyos sérülést szenved, és megrokkan vagy rehabilitációra szorul. 1-9 százalékos rokkantság között jelképes 3 ezer forint a kártérítés, 10-29 százalék között 50 ezer forintot kapnak, 30-100 százalék között pedig 300 ezer forint biztosítási összegnek a rokkantság fokával megegyező százalékát. 

Ezek pedig csekély összegek, ha azt nézzük, hogy amennyiben a gyerek megsérül, és kezelésekre kell vinni, súlyosabb esetben át kell alakítani az egész lakást, segédeszközöket kell számára vásárolni, magántanárt kell fogadni, hogy behozza az iskolai lemaradást, annak komoly költségei lehetnek. 

(444)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top