nlc.hu
Egészség
Fülgyulladásnak hitték az agytumort

Fülgyulladásnak hitték a fiú agytumorát, belehalt

Félrediagnosztizálták a betegségét, a fiatal fiú belehalt.

A 19 éves Niall Kavanagh 2021-ben egy futballmeccs után rosszul érezte magát, majd összeesett. Édesanyja, Claire kórházba vitte, ám az orvosok nem találtak nála semmilyen rendellenességet. 

Mivel a fiú tünetei több héten át fennálltak és súlyosbodtak, az anya újra orvoshoz vitte.

„Két egymást követő szombaton jártunk az Addenbrooke Kórház ügyeletén. Megvizsgálták, és vírus- vagy fülgyulladás gyanújával hazaküldték” – idézte fel az asszony.

Claire akkor kezdett gyanakodni, hogy sokkal komolyabb lehet a baj, amikor a fia hirtelen nem emlékezett a beszélgetéseikre.

Néhány hónappal később, 2021 októberében Niall rohamot kapott, majd képtelenné vált a járásra és a beszédre. Kórházba rohantak vele, ahol kiderült: agytumora van. A betegség ráadásul olyan előrehaladott és agresszív volt, hogy az orvosok úgy látták, nem élné túl a sürgősségi műtétet.  

„Szinte semmi remény nem maradt.. Haza kellett mennem, és elmondanom Niall két testvérének, hogy el kell búcsúzniuk.”

Niall Kavanagh

Niall Kavanagh a kórházi árgyon (Fotó: SWNS/Profimedia)

Niall söntöt kapott, és az azt követő három hétben még képes volt önállóan lélegezni, beszélni és a telefonját is használni. A sönt eltávolítása után azonban nem tért többé magához.

„Azt mondták nekem, hogy Niall agya megduzzad, és nem tudják megállítani. Lényegében haldoklott.”

A tinédzser 2021. november 1-jén halt meg.

„Az elvesztése tönkretette az életemet, és nem akarom, hogy más családok is átéljék ugyanezt a szívfájdalmat” – mondja az anya, akinek meggőződése, hogy ha a fiát már korábban helyesen diagnosztizálják, az megmenthette volna az életét. Éppen ezért egy szervezettel együttműködésben petíciót indított, amivel azt szeretné elérni, hogy a kormány kritikus prioritásként ismerje el az agydaganat-kutatást.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top