Rátámadott egy cápa, csak a segítségére érkező delfineknek köszönheti, hogy még él

nlc | 2023. Július 04.
Öt óriási darabot harapott ki a férfiből a cápa, mielőtt a delfinek megmentették az életét.

Martin Richardson Egyiptomban nyaralt, amikor úgy döntött, megmártózik a Vörös-tengerben. Nyugodtan úszkált, mit sem sejtve, hogy a közelben egy makócápa ólálkodik, aki már rég kiszúrta magának a férfit vacsorára. A gyilkos állat lecsapott Martinra, öt óriási darabot kiharapva a testéből. A vér mélyvörösre színezte a tengert. Martin pedig már csak azt várta, mikor hal végre bele a sérüléseibe.

Nem számított rá ugyanis, hogy bárki is időben a segítségére siethetne. És ahogy azt a történetéről készült, a National Geographic dokumentumfilmjében elmondta, „semmi oka nem volt a cápának, hogy leálljon. Körülbelül 2,8 liter vért vesztettem. Csak 4,5-5 liter vérünk van összesen. Megfordultam, felnéztem a hegyekre. Feladtam”.

Makócápa (Fotó: Richard Robinson/Getty Images)

Ahogy ott lebegett a vízen, valami hihetetlen történt Richardsonnal. Valami, ami miatt ma el tudja mesélni az esetet. Néhány delfin jelent meg mellette a semmiből, akik elriasztották a cápát. Ekkorra már odaért egy mentőcsónak, ami szabad utat kapott a delfinek mentőakciója miatt, hogy kihúzhassa Martin a tengerből. Kórházba szállították, ahol több száz öltéssel varrták össze.

„Erősen hiszem, hogy a delfinek mentették meg az életem” – mondta a férfi. De tényleg Richardson megmentésére siettek az állatok? Mike Heithaus, a Floridai Egyetem biológusa szerint nem biztos, hogy ennyire önzetlenek voltak a delfinek. „Ha ekkora mennyiségű vérrel találkoznak, a delfinek tudják, hogy cápa van a környéken” – magyarázta. Elmondta, hogy ha kicsinyeik is voltak, akkor nagy valószínűséggel nem Martint, hanem a kis delfineket védték. De végül is mindegy, miért voltak ott, így is, úgy is kész csoda az egész sztori.

via

Exit mobile version