A kutatók több mint 6500, átlagosan 47 éves felnőtt adatait vizsgálták meg, és mint kiderült, a legjobb szív- és érrendszeri egészséggel rendelkező emberek biológiailag körülbelül hat évvel fiatalabbak, mint a tényleges életkoruk.
A tudósok az eredményeiket az Amerikai Szívgyógyász Szövetség (American Heart Association – AHA) tudományos üléseinek philadelphiai konferenciáján mutatták be.
“Ezek az eredmények segítenek megérteni a kapcsolatot a kronológiai és a biológiai életkor között, valamint azt, hogy az egészséges életmód hogyan segíthet abban, hogy tovább éljünk” – nyilatkozta Donald Lloyd-Jones, a szövetség korábbi önkéntes elnöke.
Mindenki szeretne tovább élni, de ami még fontosabb, hogy szeretnénk minél tovább egészségesek maradni, hogy valóban élvezhessük a rendelkezésünkre álló időt
– tette hozzá.
A Life’s Essential 8, vagyis az élethez nélkülözhetetlen nyolc tényező négy életmódbeli változtatást jelent és négy olyan biológiai mérőszámot, amiknek folyamatos ellenőrzése és kordában tartása hatékonyan segíthet lassítani az öregedési folyamatokat.
És fentiek alapján nem meglepő módon a vizsgált személyek közül azok biológiai, vagyis a testük állapota alapján meghatározható életkora volt alacsonyabb, akik a nyolc tétel alapján a legjobban teljesítettek.
A vizsgálatban a legjobb szív- és érrendszeri egészséggel rendelkezők tényleges átlagéletkora 41 év volt, biológiai átlagéletkoruk viszont 36 évre adódott. A rossz egészségi állapotúak átlagéletkora azonban 53 év volt, amihez 57 éves biológiai átlagéletkor társult.
A tanulmány vezetőszerzője, Nour Makarem, a New York-i Columbia Egyetem Irving Medical Centre Mailman School of Public Health epidemiológiai tanszékének adjunktusa szerint összefüggés arányosnak mutatkozott: minél egészségesebb a szív- és érrendszer, annál jobban lassul a biológiai öregedés.
Ez pedig nem csak hosszabb életet tesz lehetővé, hanem az így kapott időt egészségesebben tölthetik el az emberek. Ezért a kutató arra buzdít mindenkit, hogy kövessék az eredményeik alapján megfogalmazott javaslatokat.
És hogyan tudjuk lassítani az öregedést?
- Táplálkozzunk egészségesen!
- Legyünk aktívabbak!
- Hagyjuk abba a dohányzást!
- Aludjunk eleget!
- Tartsuk meg az egészséges testsúlyt!
- Ügyeljünk a koleszterinszintünkre!
- Figyeljük a vércukorszintünket!
- Tartsuk kordában a vérnyomásunkat!