nlc.hu
Egészség

Karsai Dániel megosztotta, mennyit romlott az állapota két év alatt

Karsai Dániel megrázó videóban osztotta meg, hogy az ASL miatt mennyit romlott az állapota két év alatt

A célja nem az, hogy az emberek megsajnálják, csak az, hogy megismerjék, min megy keresztül az, aki ilyen betegségben szenved.

Mint arról mi is írtunk, Karsai Dánielnél egy évvel ezelőtt diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű halálos betegséget, és úgy döntött, a strasbourgi emberi jogi bíróságához fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni.

„Az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodor. A betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét”

– indokolta meg döntését, amit úgy tűnt, a magyar kormány nem akar támogatni

Arról, hogy hogy pontosan mennyit romlott az állapota mindössze két év alatt, arról nemrég egy videót is közzétett.

„A halállal való szembenézés kínkeserves, úgy is mondhatnám, nagyon szar dolog. Pontosan két éve, 2021. november 20-án vizsgáztam le Ju-jitsuból barna övre. Ekkor, 44 évesen, fizikailag és mentálisan a csúcson voltam. Két évvel később, az ALS előrehaladott állapotában gyógytornázás közben a képességeim maximumát a fekvésből felállás jelenti”

– írta a videó mellé a Facebook-oldalán.  Hozzátette, nem azért osztja meg ezt a felvételt, mert sajnáltatni akarja magát, hanem szeretné minél teljesebb képet adni arról, milyen helyzetben is van. 

„Mondanám, hogy csak erős idegzetűeknek, de nem mondom. Az elmúlással ugyanis – remélhetőleg nem olyan keserves módon, mint nekem – mindenkinek szembe kell nézni, a »gyenge idegzetűeknek« is” – zárta posztját. 
 

Dr. Karsai Dániel

Fotó: RTL/Házon Kívül

Mint ismert, Magyarországon továbbra sem engedélyezik az aktív eutanáziát, a kegyes halál egyetlen formája a passzív eutanázia. Magyarországon a 18 év feletti, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők eldönthetik, hogy igénybe szeretnék-e venni az adott egészségügyi szolgáltatást, azonban életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha valaki gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenved.

Ami Karsai Dániel ügyét illeti, egy korábbi posztjában közölte, hogy a bíróság kétnaposra bővítette a tárgyalást, november 27-én, hétfőn szakértőket fognak meghallgatni, dr. Sándor Judit bioetikust és Regis Aubry palliatívellátás-szakértőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top