nlc.hu
Egészség
Kávéivással a covid ellen

Ha kávézol, kisebb eséllyel kapod el a covidot

Kiderült, fertőzést gátló anyagokat tartalmaz a kávé.
kávéivás,

Egy új laborkísérlet-sorozat szerint a kávé gátolja a koronavírus sejtekbe jutását – írja a Telex. A gátlóhatás az alfa, a delta és az omikron esetében is megfigyelhető volt. A hatás működött őrölt és instant kávéval, illetve koffeinmentessel is, mert nem a koffeinhez köthető, hanem a kávéban megtalálható klorogénsavhoz, izoklorogénsavhoz és más fenolszármazékokhoz.

Egy korábbi kísérlet is hasonló eredményre jutott: akkor arra derült fény, hogy a kávéivók megfertőződési kockázata 10 százalékkal kisebb, mint a nem kávézóké.

Új tünetek

Amúgy az orvosok megállapították, hogy a Pirola nevű koronavírus-variáns két új tünetet is produkál, miközben egyre jellemzőbb, hogy a már jól ismert ízlelésvesztés és köhögés háttérbe szorul. Kötőhártyagyulladást és bőrkiütést is okozhat a megfertőződötteknél. 

Járványhelyzet

Ami a magyarországi helyzetet illeti, továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának a koncentrációja. Enyhén emelkedő tendencia jellemző a Budapest környéki agglomerációs településeken, valamint Veszprémben, és enyhe csökkenés látszik Egerben, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Szegeden. A Népegészségügyi központ azt tapasztalta, hogy a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja két településen – Békéscsabán és Pécsett – a „magas”, míg a többi 20 helyszínen az „emelkedett” kategóriába sorolható.

Látogatási tilalom

A csornai Margit Kórház egyébként járványhelyzetre hivatkozva szigorú látogatási tilalmat rendelt el a napokban a krónikus belgyógyászati osztályán és a rehabilitációs „C” osztályán. Azt nem részletezték, hogy pontosan milyen mértékű a fertőzöttség.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top