nlc.hu
Egészség
Országos ügyeleti rendszer indulása

Napokon belül országossá válik az új ügyeleti rendszer

A betegeket országszerte az új ügyeleti rendszer szerint látják el februártól.

Február elsejétől Fejér és Pest csatlakozásával egész Magyarországon érvénybe lép az országos ügyeleti rendszer. Így az itt élőknek is az 1830-as központi telefonszámot kell tárcsázniuk – írja a Házi Patika. Fejérben hét településen lesz ügyeleti központ: Bicskén, Enyingen, Móron, Sárbogárdon, Velencén, Székesfehérváron és Dunaújvárosban hétköznapokon 16 és 22 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig 8 és 14 óra között üzemel. 

orvosi vizsgálat,

orvosi vizsgálat, fotó: iStock

Éjszakai orvosi ügyeletre februártól is lesz lehetőség

Dunaújvárosban és Székesfehérváron. Hétköznapokon 22 és 8 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig 14 és 8 óra között fogadják a betegeket. Az új rendszert egy évig tesztelték Hajdú-Biharban. A mentőszolgálat először a központi szám hívását javasolja,

ahol szakorvosokkal lehet konzultálni.

Ezzel akár már telefonon választ kaphatunk a felmerült kérdésre. Ha a beszélgetés során kiderül, hogy súlyos a beteg állapota, akkor házhoz riasztják hozzá a mentőt vagy az ügyeleti kocsit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top